2024. május 8., szerda - Mihály

Archívum

2018. első négy hónapjában egy millióval több vendégéjszaka

2018-07-06 464

turista3A németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedést mutat: január és április között a Szövetségi Statisztikai Hivatal 23,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken, amely 4,8 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét.

„Négy hónap alatt egy millió plusz vendégéjszaka – ez az eredmény ismételten megerősíti az úticél Németország sikeres piaci pozicionálását. Európa mint a német beutazás legfontosabb küldőrégiója 3,6 százalékos növekedéssel garantálja a stabilitást. Az ázsiai és az amerikai piac 6,5, illetve 8,2 százalékos növekedési rátával továbbra is kifejezetten dinamikus fejlődést mutat”

– magyarázza a számokat Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke.

Európa: Kelet és Délkelet növekedési impulzusai

Az úticél Németország iránti kereslet Lengyelországban 2018. első négy hónapjában 15,3 százalékkal erőteljesebben fejlődött, mint Belgium vagy Dánia. Ezáltal a németországi beutazás listáján Lengyelország a nyolcadik helyet foglalja el. A gazdasági fejlődés az oroszok utazási kedvét is erősíti: majd 10 százalékos növekedéssel a vendégéjszakák terén felzárkóztak a top 10 küldőországhoz. A délkelet-európai országok az idei első négy hónapban átlagon felüli növekedési rátával járultak hozzá a németországi beutazó turizmus pozitív mérlegéhez: a régió 3 millió vendégéjszakával (plusz 245 ezer) 8,8 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest.

A tengerentúli piacok: Amerika és Ázsia robbanásszerű fejlődése

Az Amerikai Egyesült Államok további öt százalékos növekedéssel erősítik meg pozíciójukat, mint Németország legfontosabb interkontinentális küldőpiaca. Közép-Amerika és a Karib-térség pedig egy év leforgása alatt majdnem megkétszerezte vendégéjszakái számát.

Az Ázsia/Ausztrália/Dél-Afrika régió 2018. első négy hónapjában 2,86 millió vendégéjszakával erősíti a németországi beutazást – ez 6,8 százalékos növekedésnek (plusz 183 ezer vendégéjszaka) felel meg az előző év ugyanezen időszakához képest. Az ismételten növekvő kínai GDP-vel párhuzamosan a kínai turisták utazási kedve is újraéledt: idén az első négy hónapban 8,6 százalékkal nőtt a kínai vendégéjszakák száma Németországban. Ezáltal Kína ismét visszakerült a németországi beutazás top 10-es listájára. 

Magyarország a 2018-as év első négy hónapjában átlagon felüli növekedési rátával járult hozzá a németországi beutazó turizmus pozitív mérlegéhez. Hazánk 244.356 vendégéjszakával 9,4 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest. Ez plusz 20.996 vendégéjszakát jelent.


A DZT
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 30 országban tart fenn képviseleti irodát.

(Forrás: DZT - Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details