2025. szeptember 13., szombat - Kornél

mozinet filmnapokOktóber 20-23. között a világ filmtermésének legjavában merülhetnek el a nézők a 8. Mozinet Filmnapoknak köszönhetően. A programban öt film jóval a hivatalos hazai premiert megelőzően lesz látható. A válogatás ezúttal olyan alkotókra fókuszál, akik korábban Oscar-díjat nyertek, vagy jelölték őket.

csipkebogyoujA helyi hagyományok szerint elkészülő csipkelekvár főzés bemutatása mellett, szórakoztató programokkal, csipketeával, forralt borral, egész napos kézműves bemutatókkal, falukerülő túrákkal, játszóházzal, valamint kistermelők és népművészeti termékek vásárával várjuk kedves vendégeinket Szarvaskőn, 2018. október 21-én, vasárnap az Ófaluba.

birsunnepNagyon szeretjük a birsalmát, és a birsalma is szereti Noszvajt, hiszen nagyon jól terem nálunk! A régi noszvajiak finom ételeket készítettek birsalmával, olyanokat is, amelyek máshol nem ismernek, pl. a birsalmás bablevest. De sütjük hússal, töltjük süteménybe, ízesítjük vele a gulyást- érdemes mindet kipróbálni!

darvakA 2018. október 20-án megrendezésre kerülő „Darufesztivál” a természet őszi ünnepe a Hortobágyon. Felejthetetlen élményben lesz része minden természetbarátnak, aki ebben az időszakban ellátogat a Hortobágyi Nemzeti Parkba és megfigyeli a több ezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmát a daruhúzást.

pakozdsukoroOktóberben minden szombaton, 14:30-tól látványetetésekkel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban. A Pákozd – Sukoró Arborétum és Vadaspark a Velencei-hegység és a Velencei- tó között, a 160 m magas Mészeg-hegy oldalában helyezkedik el. A nagyszerű fekvés, a sokféle funkció miatt a térség kedvelt kirándulóhelye.

emeaA Colliers International EMEA ipari és logisztikai központokról szóló jelentése szerint az erős bérlői bizalomnak köszönhetően az ipari és raktáringatlanok iránti kereslet az EMEA piacok 50%-ában nőtt – a 2017 második félévében érvényes 35%-ról – az egész gazdaságban jelenlévő olyan kihívások ellenére, mint a protekcionizmustól való félelem, illetve az amerikai és az uniós kereskedelmi partnerek közötti kereskedelmi feszültségek.

damszarvasBarcogás a Sziágyi erdőben, és minden amit a dámszarvas nászidőszakáról tudni kell! Az állami erdőgazdaságok, nagyobb vadgazdaságok vezetett túráin 2018. október 24. - 2018. november 26-ig a vadállomány zavarása nélkül, legálisan az erdőben tartózkodva hallgathatunk szarvasbőgést.

vadlibaAz északról jövő több ezres vadlúdcsapatok esti húzása a természet egyik leglátványosabb jelensége. A Dinnyési-fertő megfigyelő tornyából láthatjuk, amint beözönlik a tóra a vadlúdtömeg, miközben a récék kisebb csapatokban szállnak ki a környező tarlókra, vetésekre. Eközben apró madarak érkeznek a közeli bozótosba és nádasba éjszakázni. A napnyugta is nagy élményt nyújt.

mozdony3A mesztegnyői állomásról a résztvevők kisvasúttal indulnak a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetbe. A volt soponyai szárnyvonalnál leszállva gyalogosan folytatják útjukat. Az érdeklődők a hajdani erdei vasút töltésén haladva, útba ejtve a Busvári- madármegfigyelőt, megismerkednek a környező erdők, halastavak élővilágával.

csillaghullasA pénteki távcsöves bemutató az Uránusz bolygó földközelségének idejéhez közel esik, megfigyelése ideális. A szabad ég alatt több látványos hullócsillagra számíthatunk, mert az Orionida meteorraj maximuma is közeli. Borult időben planetáriumi programot tartunk.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője