2024. május 9., csütörtök - Gergely

penzbehajtas2A Széchenyi 2020 maradék, de még igen bőséges pénzforrásai az év első felében még a kkv-kra várnak. Eszközbeszerzésre, innovációra, turizmusra, informatikai, energetikai fejlesztésekre, munkahelyi képzésekre, de még a tőzsdére kerülésre is kaphatóak vissza nem térítendő, illetve rendkívül kedvező konstrukciójú pénzek, tőketámogatások.  

gyerek2Május 12-13-án  a családok ismét birtokba veszik a Margitszigetet! Megannyi színes program, ügyességi játékok, kézműves játszóház és sztárfellépők két teljes napon át. Várják a családok apraját-nagyját egy fergeteges májusi kalandra...

balatoniregioFenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy, valamint a Csík Zenekar több neves művész közreműködésével nyitja meg a Siófoki nyári szezont május közepén. A négy napon át tartó eseményen minden adott lesz ahhoz, hogy a látogatók kiélvezzék az első nyári napsugarakat és nagyon jól szórakozzanak.

almaÚjra Almavirág Fesztivál Rácalmáson! A hagyományoknak megfelelően a család, egészség, sport és kultúra jegyében rendezik meg. Bio és házi termékekből kóstoló, almás gasztronómia: almabor, almasör, almapálinka… Koncertek, gyermekprogramok. Látogassanak el családtagjaikkal, barátaikkal együtt és töltsenek el egy kellemes tavaszi napot a Jankovich-kúriában!

artmozikejszakajaA Budapest Film Zrt. artmozi-hálózatához tartozó öt fővárosi filmszínház, a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino Cafe és a Tabán artmozik idén is kijelöltek egy éjjelt, amelyet a filmnézésnek szentelnek. Május 11-én késő délutántól másnap hajnalig valamennyi mozi egy karszalaggal látogatható, amely érvényes az összes vetítésre.

barlanglakasBudafok-Tétény történetében fontos szerepet játszottak a mészkőbe vájt szükséglakhelyek a barlanglakások, budafoki elnevezésük szerint kőlakások.A Barlanglakás Emlékkiállítás a felújítás után új arcát mutatja meg a látogatóknak. A látogatás folyamán a látogatók betekintést nyerhetnek a barlanglakások kialakulásának folyamatába...

kutya2A tavalyi év sikere után az AsiaCenter 2018. május 12-én, szombaton újra egy állati jó családi napra hívja a kicsiket és nagyokat. A 2. AsiaCenter Állati Kölyöknapon házi kedvenceinkkel együtt élvezhetjük a jó időt és az ingyenes programokat! Az egész nap egymást követő játékok, gyermek foglalkoztatók

veteran classicIdén is megrendezésre kerül az elmúlt években már sikeresen megtartott veterán kiállítás. A kiállítás ismét a ma már nem vagy nagyon ritkán látható öreg autók és motorok az a kezdetektől a 70-es évek elejével bezárólag.Valamint ha jól alakulnak a dolgok,akkor katonai járművekkel is bővülünk.

kutya goldenAz  Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány ismét megrendezi éves nagy rendezvényét, az Ebfieszta kutyás családi és örökbefogadó napot.iMMÁR A 10. ALKALOMMAL!!!! Szebbnél szebb, aranyosabbnál aranyosabb örökbe fogadható kutyák várnak mindenkit, és természetesen számtalan jópofa program és buli hangulat! A kutyádat se felejtsd otthon!

toltottkaposztaRátkán, a Tokaj-hegyaljai sváb településen 2018-ban nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Töltött Káposzta Fesztivált. Az előző évek sikerei után most is azt szeretnénk, hogy Rátka polgárai és a hozzánk látogató vendégek kikapcsolódást, szórakozást találjanak nálunk ezeken a napokon.

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details