2026. május 23., szombat - Dezső

babilonAz UNESCO világörökségi bizottsága nemrég ülésezett Bakuban, ahol több körben számos új helyszínt vett fel a világörökségi listára. Egyik közülük az ősi Babilon, amely túlélte az elmúlt évtizedek viharát is. A szervezet első körben öt helyszínt jelölt meg, így a világörökség kulturális helyszínei közé választották az iraki Babilon romjait.

kanikulaEbben a nagy kánikulában mindenkit várnak a Kánikula nevet viselő rendezvénysorozat következő eseményére, mely az idén is Zalaegerszegen kerül megrendezésre. Minden korosztályhoz szól a rendezvény, hiszen sokszínű programokkal készülnek a szervezők ismételten. A rendezvénynek a helyet az Apáczai Csere János Művelődési Központ biztosítja, mely az Apáczai Csere János tér 5 szám alatt található.

ejszakai2019. július 27-én, szombaton kerül megrendezésre immár negyedik alkalommal Sopronban az éjszakai futás. A tavalyihoz hasonlóan 5, 10, 16 kilométeres és félmaratoni távokat lesz lehetőség teljesíteni. Ezen kívül néhány újdonsággal is készülünk. Szörppong, teljesítménydiagnosztika, Decathlon cipő próba, egyéb programok egész délután! Időpontok hamarosan!

repnapok2019-ben is várunk titeket az ország legnagyobb légi eseményére. A nagyszabású légi programokon túl minden eddiginél változatosabb földi programokkal is várunk titeket, és természetesen a gyermekekről sem feledkezünk meg! Idén a változatos légi-és földi programok mellett, még az időben is visszarepülünk! 14 éves kor alatt a belépés ingyenes!

travelVajon, melyik ország a magyar nők és a fiatalok kedvenc úti célja? Repülünk vagy inkább még mindig négy keréken indulunk külföldre pihenni? Kik indulnak felfedezni a világot egymaguk, és kik viszik magukkal a családot? Többek között ezekre az érdekességekre is fény derült a Groupama Biztosító kutatásából, mely a nyaralási szezon apropóján vizsgálta a magyarok külföldi utazási szokásait.

baranyaKözeledik az idei Baranya Kupa, rövidesen megjelenik a hivatalos versenykiírás. Mi várható az idei versenyen, mezőnyök, helyszínek, program, a részletekről a rendezőt, Markó Tibort kérdeztük. A hazai főszereplők idén is a Rallye2 és Historic OB versenyzői. Számukra közös versenykiírásban foglaltuk össze az idei verseny részleteit.

vajkaA Szigetköz és a Csallóköz határvidékét képező belvízi delta több száz szigetével a legnagyobb vízitúrás kalandot jelenti a Kárpát medencében. A program során három egymástól elkülönülő víztér felfedezésére nyílik lehetőség: a Cikolai-ágrendszerben kezdődik, az Öreg-Dunában folytatódik és Szlovákiában, a Csallóközi-ágrendszerben ér véget az első nap.

harkanyHa július, akkor a fürdő mindenki előtt nyitva áll. Itt nem csak kellemes strandolás vár mindenkire, hanem különleges programkínálat is. Ezen a nyáron sem érdemes ezt a programlehetőséget szem elől téveszteni. A több éve megrendezésre kerülő eseményen a szórakoztató programok egymást érik.

melegszenyoStreet food ételek hihetetlen mennyiségével várnak mindenkit a szervezők ebben az évben is a kis városba, amely Budapesttől nem messze található. A helyiek vendégszeretete és a különleges programok minden korosztályt ide csábítanak. 12 éves életkor alatt a rendezvény teljesen ingyen látogatható. 3 napon keresztül különleges street food ételeket lehet...

roseeÜnnepélyes felvonulással kezdődik meg Zamárdiban a Rosé fesztivál. Ovis és felnőtt néptáncegyüttesek gondoskodnak a fergeteges hangulatról a finom rozék mellé. Esténként koncertek és utcabál, valamint gasztrokulturális programok minden látogatónak. A kívánságműsor ebben az évben sem maradhat el és természetesen a bortotó is több napon keresztül szórakoztatja a vendégeket.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője