2026. május 23., szombat - Dezső

erdeivandor sajtotura 3 2Környezettudatos szemléletformálás az Erdei Vándortáborokban és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél. A fenntartható erdőgazdálkodással és az örökerdő fogalmával is megismerkedhet az a csaknem 4000 diák és pedagógus, aki idén nyáron az Erdei Vándortáborok hét előre kialakított útvonalának valamelyikén vándorol.

kullancs3Súlyos betegséget előzhetsz meg, ha tudod a teendőket kullancscsípés után is. A nyári kirándulások kellemetlen velejárója lehet a kullancscsípés, amely rossz híre ellenére a legtöbbször nem okoz fertőzést, mégsem árt az óvatosság. Ritka esetben ugyanis Lyme-kór, vírusos agyvelőgyulladás vagy más betegség is lehet a következménye.

hevA KSH 2018-as ágazati elemzése szerint a bel- és a külföldi vendégek körében is Budapest volt a legnépszerűbb tavaly. Hogy melyek voltak a legnépszerűbb vidéki települések, cikkünkből kiderül. A napokban jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal összefoglaló jelentése a magyarországi turizmus 2018. évi alakulásáról. Az anyagból két témát dolgoztunk fel idáig:

evfA budapesti fürdőket eddig elkerülte a siker, most azonban a főváros legújabb fürdője ott van az élvonalban. Van olyan fürdő is, ami eddig mindig a dobogón végzett, de eddig nem kerül be a Top 10-be. Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet. A szervezők a tavalyi több mint 150 000 szavazó után arra számítanak...

hib7A Meininger Hotels budapesti piacra lépésével a hibrid hotel-hostel koncepció is megérkezett a magyar fővárosba. A Netizen idén októberben, az A&O pedig jövő márciusban nyithatja meg hazánkban első hibrid szálláshelyét. A Meininger-koncepciót egy hiányérzet hozta létre húsz évvel ezelőtt: három német fiatalember úgy találta, hogy nincsenek a piacon jobb minőségű,...

stra200 millió forintot különítettek el a központi költségvetésből a Józsefvárosi strand- és gyógyfürdő-beruházás előkészítésének támogatására. Tavaly nyáron adtunk hírt arról, hogy strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében, a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg...

vizesvbTíz évvel a 2017-es esemény után, 2027-ben ismét a magyar főváros rendezheti meg az olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot – döntött a FINA. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban, a jelenleg is zajló világbajnokság helyszínén hozta meg a döntést. A 2027-es rendezésre heten pályáztak.

auto1A nyári viharok számos kárt okoztak az elmúlt időben, melyek közül nem kevés a kidőlt fáknak vagy letört faágaknak volt köszönhető. Mivel ezeket a károkat a biztosító sem állja, ha a kár megelőzhető lett volna, érdemes átgondolni, hová parkolunk, illetve kinek a gondozásában van a veszélyforrásnak tűnő fa. Ha a sajátunkban,  érdemes időben cselekedni, mielőtt káresemény történik, és az okozott kárt is meg kell térítsük…

burgerhambKedvenc street foodot választ Veszprém az utcazene fesztiválon. A rendezvény ideje alatt 29 food truck parkol majd a városba, hogy a mindennapi gyorsételek helyett gurmet fogásokkal lássa el a helyieket és a fesztiválozókat. A Veszprém kedvence címért többek között Spanyol édességekkel, mangós-chillis burgerrel és ínyenc burritoval szállnak versenybe a kocsik.

okjtanfolyamVárhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét. Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután. Emellett pedig a vizsgaszervezés is állami irányítás alá kerül majd.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője