2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Nagy változás előtt áll a szakképzés, most érdemes OKJ képzésre jelentkezni

613

okjtanfolyamVárhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét. Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután. Emellett pedig a vizsgaszervezés is állami irányítás alá kerül majd.

A TanfolyamOKJ.hu összeszedte a legfontosabb információkat a témában.

A szakképzés átfogó átalakítására készül a kormány. A Szakképzés 4.0 dokumentumban megfogalmazott, és a kormány által elfogadott stratégia szerint a jelenleg az Országos Képzési Jegyzékben található összesen 766 államilag elismert szakmai képzést 200 alá csökkentenék 2020-tól.

Az OKJ rendszer szakképesítéseit a jövőben két részre osztanák. Az alapszakmák ötéves technikumban, hároméves szakképző iskolában, illetve iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt lennének megszerezhetőek.

A másik csoportot azok a szakmai képesítések alkotnák, amelyek a fentieknél rövidebb idejűek vagy specializációként ráépülnek valamelyik alapszakmára. Ezeket azonban csak felnőttképzésben lehet majd megszerezni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban kellene.

Az OKJ-ban szereplő minden szakma kiegészül majd digitális szintekkel. Ezt ágazatonként fogják meghatározni, hogy a digitalizáció milyen tudást, képességeket és készségeket igényel.

Még folyamatban van az új képzési jegyzék alapszakmáinak meghatározása, de őszre elkészülnek a szakképzés jogi kereteit kijelölő új rendeletek, a tél folyamán pedig kidolgozzák a képzések tartalmát és a vizsgakövetelményeket. Az eddigiekből arra lehet következtetni, hogy újfajta foglalkozások, munkakörök megjelenésére lehet majd számítani az OKJ változásával.

Milyen hatással lesznek a változások a tanulni vágyókra?

  1. Az intézkedések egyik legfontosabb következménye, hogy a jelenleginél jóval kevesebb szakma közül lehet majd választani. Azt, hogy pontosan mely szakmák tűnnek majd el, csak a rendelet nyilvánosságra hozása után derül majd ki.
  2. A képzések ára nagy valószínűséggel drágulni fog, hiszen jelentősen meg fog növekedni a képzési idő.
  3. Kevesebb képző közül lehet majd választani. A 2019. márciusi adatok szerint az országban 1581 felnőttképző található, ebbe a számba beletartoznak az állami és egyházi fenntartású iskolák és a szakképzési centrumok is. Utóbbiak jogosultsága továbbra is él majd, azonban a tervezet értelmében a piaci alapon működő vállalkozások és nonprofit szervezetek határozatlan időre szóló engedélye megszűnhet.
  4. A jelenlegi OKJ felnőttképzési rendszer lehetővé teszi a rugalmas és rövid időtartamú OKJ tanfolyamok szervezését, melyeket a munka és család mellett tanulni vágyók is teljesíteni tudnak. 2020-tól azonban már több év alatt lehet majd csak elvégezni a szakmai képzéseket, mely jelentősen megnehezíti a munka és család melletti szakmaváltást.
  5. Az intézkedés további várható következménye, hogy a külföldi munkavállalás sokkal nehezebbé válhat, hiszen egy OKJ-s végzettség megszerzése ehhez elengedhetetlennek számít.

 „A szabályozás előreláthatólag 2020 év elején lép majd életbe, a 2019 őszén induló képzések azonban még a jelenlegi OKJ rendszerben kerülhetnek megszervezésre. Érdemes tehát még ebben az évben, minél hamarabb elkezdeni a kiszemelt képzést” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa.

A jövőre várhatóan megszűnő képzések ellenére, a korábban megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

Educatio Oktatási Szakkiállítás, 2026. január 8-10.

More details
Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow, 2026. január 21-24.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője