2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Milyenek a külföldre látogató magyar turisták - igényei?

465

travelVajon, melyik ország a magyar nők és a fiatalok kedvenc úti célja? Repülünk vagy inkább még mindig négy keréken indulunk külföldre pihenni? Kik indulnak felfedezni a világot egymaguk, és kik viszik magukkal a családot? Többek között ezekre az érdekességekre is fény derült a Groupama Biztosító kutatásából, mely a nyaralási szezon apropóján vizsgálta a magyarok külföldi utazási szokásait.

„Az idei kutatásunk remekül kiegészíti egy tavalyi felmérésünk eredményét. Akkor kiderült, a két nem eltérő módon szereti tölteni vakáció heteit: a férfiak inkább lazulásra vágynak, a nők az élményeket keresik. A férfiak 60 százaléka töltené passzív pihenéssel a nyaralását, míg ez az arány a nőknél csupán 48 százalék. Az idei kutatás is rávilágított néhány fontos különbségre a nemek, illetve a korosztályok utazási szokásait illetően, amelyek segíthetnek jobban megérteni ügyfeleink igényeit is.” - mondta el Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

A legnépszerűb úti cél a nők és a fiatalok körében

Idén a külföldi nyaralást tervező hölgyek 10 százaléka Görögországba készül, ezzel kétszer annyi nő utazik majd a dél-európai országba, mint férfi. A fiatalabb korosztály 13 százaléka ugyancsak tervez egy görög látogatást idén nyáron; így idén kétszer annyian célozzák meg Görögországot a 18-35-ös korosztály tagjai közül, mint a középkorú korcsoportból.

gorog

Nem a fiatalok szárnyalnak a legtöbbet

A magyar alapvetően továbbra is autós nemzet, a megkérdezettek 39 százaléka ezt az utazási módot választja, ha külföldre megy, míg a busszal vagy vonattal utazók aránya csupán 21 százalék. Ugyanakkor a lakosság harmada repülőjegyet vált ilyenkor, de meglepő módon nem a fiatalabb, 18-35-ös korosztály repked a legtöbbet: a járatokat inkább a középkorú, 36-50-es korosztály tagjai töltik meg, ebben a korosztályban a repülővel utazók aránya eléri a 40 százalékot.

Solo

Az egyedül utazás nem az új trendekre leginkább fogékony fiatalok, hanem a középkorúak között dívik: másfélszer több 36-50 éves vág bele egyedül egy külföldi felfedező kalandba, mint a fiatalabbak.

„Fiatalok, kövessétek az esernyőt!”

A szervezett, vezetett, társasutazások a fiatalok körében valamivel gyakoribbak, mint az idősebb korosztályban. Ennek hátterében valószínűleg az egyetemi táborok, sítáborok felfutása áll, hiszen a fiatalok egyébként is inkább barátokkal utaznak: baráti társasággal utazók között 38 százalék a fiatalok aránya, összehasonlításképp: a középkorúaknál ez 24 százalék.

gorog2

Nagycsalád a nyaraláson?

Azok a családos utazások, amikor külföldre a nagyszülőket vagy más közeli rokont is magunkkal visszük, ritkák: a válaszadók mindössze 8 százaléka utazik ily módon, míg szűk családdal, gyerekkel 30, párjával az utazók 38 százaléka indul külföldre. Az idősek egyébként sem tartoznak a gyakori utazók közé: 44 százalékuk csak néhány évente utazik el néhány napra külföldre.

Nemek különbségei

A nők körében egyértelműen gyakoribb, hogy szűkebb vagy bővebb családjukkal, illetve párjukkal nyaralnak: a szűk családdal utazó nők aránya például 10 százalékkal magasabb, mint a férfiaké. A férfiak ugyanakkor gyakrabban kelnek útra egyedül vagy barátokkal, mint hölgy társaik.

Káresetek

Érdekes, hogy a nőket jobban elérik a betegségek vagy balesetek; és közülük többen fordulnak orvoshoz is. A külföldre utazó hölgyek 34 százaléka válaszolta, hogy megbetegedett vagy balesetet szenvedett az utóbbi években külföldön. A férfiakat ezzel szemben a poggyászkár, poggyászkésedelem sújtja kiugróan magasabb arányban: 44 százalékuk számolt be ilyen esetről.

Biztosítások

Másfélszer annyi nő állítja, hogy utasbiztosítás nélkül soha nem indul el külföldre, mint férfi. Ha az életkort vizsgáljuk, a 36-50 éves korosztály közül válaszolták ezt a legtöbben. Azok között pedig, akik kifejezetten lemondanak az utasbiztosítások által nyújtott biztonságról, kétszer annyian vannak a férfiak, mint a nők.

Forrás: turizmusonline.hu

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője