2026. május 23., szombat - Dezső
Az alábbiakban a Wizz Air közleményét közöljük az interneten terjedő, ingyenjegyeket ígérő hamis nyereményjátékkal kapcsolatban. „A Wizz Air tudomására jutott, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, a Wizz Air arculatához hasonló, illetve azzal megegyező kinézetű weblap, illetve Facebook-oldal terjed a közösségi médiában.
Kísérleti jelleggel Budapestig hajózik le novemberben az egyébként Bécs és Pozsony között közlekedő katamarán, a Twin City Liner. Ha a próbaút sikeres lesz, a jövőben gyakrabban érkezhetnek hajón bécsiek a magyar fővárosba. A Twin City Liner gyorskatamarán tizenhárom éve ingázik naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, eddig több mint 1,8 millió utast szállított.
A nyár folyamán az Opus Csoport része lett a Hunguest Hotels. Páros interjú Hülvely Istvánnal, a szállodavállalat vezérigazgatójával, valamint Gál Miklóssal, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatójával az idei eredményekről és a fejlesztési tervekről.
A győri vízi élménypark felújítására és bővítésére írt ki közbeszerzést a városi önkormányzat. A becsült ellenértékről nem esik szó a felhívásban.A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A felhívás a Modern Városok Program keretében a győri vízi élménypark kialakításának kivitelezését adja meg a címben de a részletekből kiderül, hogy a meglévő létesítményt kell elújítani, illetve kibővíteni. Emellett új árvízvédelmi művet is kell építeni.
Az MTSZA CheckINN márkája alá tartozó Turisztikai Karrier Expo célja, hogy támogassa a teljes Kárpát-medence területén a szektorban elhelyezkedni kívánó szakemberek és az iparágban munkát kínáló vállalkozások egymásra találását. A turisztikai állásbörzén kívül természetesen még számos szakmai és nagyközönségi program zajlik majd 43. Utazás kiállítás négy napja alatt.
Jubileumi nagykoncert a HAVASI Symphonic elmúlt 10 évének legszebb pillanataival és rengeteg meglepetéssel. Sztárvendég Lisa Gerrard, a Gladiátor főcímdalának énekesnője, valamint Lebo M., Az oroszlánkirály hangja. Közreműködik az ExperiDance és a Budafoki Dohnányi Zenekar, vezényel: Pejtsik Péter.
A téli időszak egyik legmeghatározóbb műsora minden évben a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora, amit általában már az őszi szünettől láthatnak a nézők. A Díma karácsonya és a Csodagömb, Szikramanók és a Jégcirkusz után ismét egy nagy sikerrel várják a közönséget.
A müncheni MOC-központban kerül megrendezésre a kozmetikai beszállítói lánc szereplőinek éves, zártkörű kiállítására, melyen mindenképpen érdemes a megjelenés, hisz a gyorsan változó piac legújabb igényei és lehetőségei ismerhetők meg a két nap alatt. Az esemény legközelebb 2021. október 20-21. között nyitja meg kapuit.
Tapasztalja meg a játék örömét a játékipar kulcsfontosságú találkozási pontján. Mint az év legnagyobb és legfontosabb rendezvénye, a nürnbergi játékbolt összehozza az összes nemzetközi döntéshozót.
Bemutatták az új magyar innovációt, a LuxRoll névre hallgató hirdetéshordozó felületet, ami a mobil reklámhordozók piacán a már 3 évtizede elérhető és általánosan igen elterjedt roll-upra kínál egy korszerűbb alternatívát a vizuális megjelenítés területén.
Az IVSZ Adatközpont és Felhő munkacsoportja immár 3. alkalommal rendezi meg a DATARENA-t, melyen idén is a legizgalmasabb és leginnovatívabb megoldásokra helyezi a fókuszt.
A pilóta nélküli repülő járművek, a drónok felhasználása forradalmasítani fog számos Magyarország számára nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű iparágat.
A CONTACT a régió egyetlen és egyben legnagyobb ügyfélszolgálati konferenciája. Összefogja a teljes ügyfélszolgálati szakmát, szponzorokat és előadókat.
Az idén 70 éves Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) szervezésében november 6-7-én kerül megrendezésre a HTE MediaNet 2019 konferencia Budapesten.
|
|
Berobbant az AI a bankokba, a fintechek…
Ahoy Captains! Idén jubileumot ünneplünk: érkezik a…
15. alkalommal rendezik meg a szentendrei Skanzenben…








