2020. augusztus 6., csütörtök - Berta

Archívum

Opus Global & Hunguest Hotels: sikeres szezon után fejlesztések

2019-10-17 354

A nyár folyamán az Opus Csoport része lett a Hunguest Hotels. Páros interjú Hülvely Istvánnal, a szállodavállalat vezérigazgatójával, valamint Gál Miklóssal, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatójával az idei eredményekről és a fejlesztési tervekről. 

Tavaly csúcsévet zárt a magyar turizmus, milyennek várják 2019-et?

Hülvely István: A Hunguest Hotels stabilan őrzi piacvezető helyét a belföldi turizmusban, és 2019-ben újabb sikeres évet zárhat. A nettó árbevétel – ugyanazon szállodákat vizsgálva – közel 8%-kal nőtt a múlt évhez képest. A nyári főszezonban a szobafoglalási mutató meghaladta a 85%-ot, ami jóval magasabb a 70%-os éves átlagnál.

Az augusztus, amely a turizmusban az év legforgalmasabb hónapjának számít, kiemelkedően jól alakult: a lánchoz tartozó szállodákban közel 11%-kal nőtt augusztusban az árbevétel a tavalyi bázishoz képest. Ez azért nagy eredmény, mert a hazai idegenforgalmi piacon 2018 volt eddig minden idők legeredményesebb éve, tehát idén augusztusban egy igen magas bázist szárnyalt túl a szállodalánc.

Hogyan alakul a belföldi vendégek aránya és mennyire népszerű a SZÉP-kártya használata?

H.I.: A magyar vendégek – a bérek növekedésének, valamint a belföldi turizmust élénkítő SZÉP-kártyának köszönhetően – többet költöttek a nyári hónapokban, mint tavaly. 2019 lehet a kedvező adózású pihenőkártya eddigi legerősebb éve, az első 8 hónapban több mint 30%-kal több pénzt váltottak be SZÉP-kártyáról a Hunguest Hotels magyar vendégei, mint az előző esztendő azonos időszakában.

Külföldiek körében is népszerű célpont a szállodalánc?

H.I.: A külföldi vendégek között továbbra is a csehek a listavezetők, tőlük származik a legtöbb árbevétel. A második helyen a németek, a harmadikon a románok állnak, akiket az osztrákok, a szlovákok, a lengyelek és a szerbek követnek. A jövő szempontjából biztató, hogy a kínai és az ukrán turisták kétszer annyit költöttek 2019-ben a Hunguest-szállodákban, mint 2018-ban. Ám részesedésük az összbevételből egyelőre nem meghatározó.

hungx

Hogy teljesít a Balatontourist Csoport, amely a Balaton partján üzemeltet kempingeket, üdülőházakat?

H.I.: Ugyancsak eredményes időszakot zárt. Ennek fő oka, hogy nőtt a saját üzemeltetésű kempingek száma. Az idei évtől a Balatontourist maga üzemelteti a balatonberényi Naturista Kempinget, Révfülöpön pedig egy második kempinget is nyitott Napfény Garden Kemping néven.

A fedett szálláshelyek, vagyis üdülőházak, mobilházak, bérelhető lakókocsik iránt nő az érdeklődés, a kempingezők között egyre több a kisgyermekes család. Számukra egyébként külön szolgáltatásokat vezetett be a Balatontourist, ilyen a gyerekmedence, a sekély vizű homokos part, a külön fürdőszoba, a játszótér és persze az animátorok által vezetett foglalkozások.

Magyarok vagy külföldiek körében népszerűek a balatoni kempingek?

H.I.: Tízből hat vendég továbbra is magyar volt, a külföldi turisták közül a csehek, a lengyelek és a németek érdeklődése nőtt. A frekventált helyeken lévő szállásokat a visszatérő vendégek egy évre előre lefoglalják, így a szezon kezdetére szinte az összes vízparti parcella elkelt a Balatontourist kempingjeiben. 2019-től a Balatontourist Csoport 100%-os tulajdonosa a Hunguest Hotels, az egységes irányítás jelentősen javította a hatékonyságot.

Az online szállásfoglalás egyre népszerűbb és a turisták egyre jobban figyelnek az akciós lehetőségekre. Mit tapasztalnak mindebből Önök?

H.I.: A foglalási szokások valóban változnak, dinamikusan nő azoknak a vendégeknek a száma, akik nem utazási irodán keresztül, hanem interneten foglalnak maguknak szállást, és annak árát is online rendezik. A vendégek rugalmasan igazodnak a szállodák megváltozott árazási gyakorlatához: a last minute kedvezmények helyét átvették a first minute kedvezmények, azaz az előre ajánlott akciók. Ezzel magyarázható, hogy egyre többen tervezik meg jó előre a pihenésüket.

A Hunguest szállodalánc az Opus Global Nyrt. turisztikai divíziójának része. Milyen fejlesztéseket terveznek?

Gál Miklós: Ha egy szóban kellene válaszolnom, azt mondanám, léptékváltást tervezünk. A stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttér jó alap egy, a teljes láncot érintő megújulási programra.

Középtávú terv szállodáink kategóriaváltása, ami nemcsak az ingatlanok állapotában, de a szolgáltatások színvonalának minőségében is egy szintlépést jelent majd. Külföldi szakértőkkel kezdtünk nagyszabású fejlesztési terv kidolgozásába, amely tervek megvalósításának a számításaink szerint több tízmilliárdos forrása is a tervezés aktív fázisának része.

Külföldi terjeszkedésben gondolkodnak-e?

G.M.: Van ilyen terv is, hiszen aktív szereplői vagyunk a piacnak és figyeljük a piaci folyamatokat, lehetőségeket a számunkra releváns régióban.

Összességében milyennek látja az Opus Global Nyrt. turisztikai üzletágának első féléves eredményét?

G.M.: Arra számítok, hogy a tavalyi után idén újra rekordévet zár a Hunguest szállodalánc, amelynek árbevétele meghaladhatja a 30 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy 2017-hez képest megduplázzuk az árbevételt. A Balatontourist teljesítménye is kiemelkedő, 29 százalékkal nőtt az árbevétele az első félévben a 2018-as eredményekhez képest. Mindez azt jelenti, hogy erősítjük a piacvezető pozíciónkat, vendégkörünket pedig nemcsak megtartani tudjuk, de folyamatosan bővítjük is.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Milwaukee szerszámakció!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Új kiállításokkal nyit augusztus 14-én a Móra múzeum

Új kiállításokkal nyit augusztus 14-én a Móra múzeum

More details
Minden színházi dolgozó számára ingyenes az idei Mézesvölgyi Nyár

Minden színházi dolgozó számára ingyenes az idei Mézesvölgyi Nyár

More details
Augusztus 17-ig lehet jelentkezni az idei Budapest Design Weekre

Augusztus 17-ig lehet jelentkezni az idei Budapest Design Weekre

More details
Tovább halasztják a POSZT-ot

Tovább halasztják a POSZT-ot

More details
Idén is megrendezik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált

Idén is megrendezik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált

More details
A pécsi múzeumok nyitva tartása augusztus 10-én és 20-án

A pécsi múzeumok nyitva tartása augusztus 10-én és 20-án

More details
Chefparade Főző-Webinárium! Hogyan tovább? Segíts!

Chefparade Főző-Webinárium! Hogyan tovább? Segíts!

More details
Osztrák nyaralás? Friss utazási információk Stájerországból

Osztrák nyaralás? Friss utazási információk Stájerországból

More details
Lovasíjászok Budapest múltjából: A szkítáktól az oszmánokig

Lovasíjászok Budapest múltjából: A szkítáktól az oszmánokig

More details