2026. május 23., szombat - Dezső

Csokoládé az egész világ Nagykanizsán! Kihagyhatatlan édes 2 napos program a Medgyaszay Házban 2019. október 26-án és 27-én.

2019 októberében ismét a Bálnában nyitja meg kapuit a belsőépítészek által leginkább várt szakmai kiállítás, a soorendben immár 7. Caracalla Design Days.

Építsünk okos céget! Irányítsuk okosan! Ezt halljuk mindenhol. Tévhit azonban, hogy csak a nagy cégek válhatnak okossá, és csak hatalmas fejlesztésekkel. A technológiai – digitális – alapokon, folyamatvezérelten, IoT-vel, mesterséges intelligenciát használva, adatvezérelten működés kicsiben is megvalósítható.

A nagy sikerű háromnapos OfficeXPO keretein belül került sor az első WELL Building konferenciára a MOM Sportban, ahol jelentős érdeklődést váltottak ki a hazai és nemzetközi szaktekintélyek előadásai és kerekasztal-beszélgetései. Bár az út elején járunk, de az út szerencsére tisztán látszik - számol be a realista.hu.

Negyvenhat évnek kellett eltelnie, hogy az Andrássy út 60., ez a neoreneszánsz épület valóban újjászülethessen. A kommunista államot ezernyi ártatlan ember szenvedése és erőszakos halála árán védelmező hatóság csupán 1956-ban hagyta el a Budapest szívében, annak is legszebb sugárútján pompázó palotát.

2019. október 23-án, szerdán reggel kilenckor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek a programok a Kossuth Lajos téren.

Idén október 23-án is megrendezésre kerül hagyományos Családi Napunk az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve.

Légvárak, ugrálók, akksis autók, TAP -Light, arcfestés, lufik. Tiszta környezetben, biztonságos játékokkal játszhatnak a gyerekek. Mozoghatnak, ugrálhatnak. Különleges légvárak ilyeneket máshol nem lehet látni. Csúszdák, melyeken a kisebb és a nagyobbacska gyerekek is biztonságban játszhatnak.A csúszdán nem probléma, ha a szülő segít felmászni a gyerekének.

A Budapesti Állatkert az őszi szünetben kellemes és tartalmas kikapcsolódást kínál a gyermekes családok részére. Ráadásul, a 14 év alatti gyermekek csupán 200 Ft-os áron látogathatják az Állatkertet!

Már-már közhelyszámba megy, hogy minden cég influencerrel akar reklámozni. De vajon tudjuk-e, milyen tényleges, kézzelfogható eredményeket nyújt ez a fajta marketing?

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője