Friss hírek

Promóció

Szeptemberben láthatjuk a Toldi animációs sorozat első részeit

Szeptemberben láthatjuk a Toldi animációs sorozat első részeit

Eseményfigyelő 553

A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit – jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán.

A nagyközönség a sorozatot hat vasárnap este nézheti majd a Duna Televízión. Első alkalommal három, majd öt héten át két-két rész lesz látható.

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében.

A tévésorozat az Arany-eposz szerkezetének megfelelően előhangból és tizenkét részből áll. Az igazgató szerint a film különlegessége, hogy egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel.

Jankovics Marcell rendező arra törekedett, hogy mindenki által „fogyasztható” legyen a sorozat, ezért karakteranimációval készült, vagyis valósághoz közel állóak a figurák, a hátterek és a helyszínek, illetve a cselekmények, a mozgás szintén – fogalmazott Mikulás Ferenc.

Az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmi valóság, hanem a hősök képzelődése.

Emellett Petőfi Sándor skicces rajza alapján megformálva felbukkan a sorozatban Arany János alakja is.

A jelenleg is zajló KAFF igazgatója azt is elárulta: a kezdetektől az volt a céljuk, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés film is készüljön. A tervek szerint a Toldi moziváltozata a májusban elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező és grafikus születésnapjára, 2022 októberére készül el.

A Toldi animációs filmsorozat előhangja és az első két, tízperces része szeptember 19-én, vasárnap 19 óra 40 perctől lesz látható a közmédia csatornáján.

A film az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatási összegből valósult meg a Kecskemétfilm Kft. műhelyében.

| Forrás: kultura.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.