Friss hírek

Promóció

Ezek a legnépszerűbb játékok idén nyáron

Ezek a legnépszerűbb játékok idén nyáron

Eseményfigyelő 869

Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. A közel 1300 szülő véleménye alapján kialakult rangsor élén buborékfújó fűnyíró és egy síró babafigura áll. Ugyanakkor mellettük töretlen az érdeklődés a szabadtéri játékok, csúszdák, hinták és labdák iránt is.

A TM Toys közel 1300 szülő válasza alapján állította össze az idei nyár legnépszerűbb játékainak toplistáját. Az ország egyik legnagyobb játékdisztribútora elsőként a kiskereskedelmi partnerek visszajelzései alapján szűkítette a listát, majd a szülőket kérdezték arról, hogy a megversenyeztetett termékek közül melyik játékok a legkedveltebbek. Mindezt két rangsorban adták közzé: külön keresték a lányok és a fiúk kedvenceit.

A lányos játékok versenyzői közül a Cry Babies Magic Tears Gold edition lett az első helyezett. A márka gyűjthető babákból áll, amelyek figurái sírnak, könnyeikre pedig a cumijuk a gyógyír. A babákat azért is övezi nagy siker és népszerűség, mert azonos címen egy internetes mese is készült hozzájuk, aminek már a harmadik évadát nézik gyerekek milliói a YouTube-on. A lányok kedvenc játékainak képzeletbeli dobogós második helyére az I love VIP Pets került, a bronzérmet pedig a Kindi Kids babák nyerték el.

A fiú játékok közül a legnépszerűbb ezúttal a FruBlu buborékfújó fűnyíró lett. A gyártó szerint a termék a különleges folyadékának köszönheti nagy sikerét, amivel óriás méretű buborékokat lehet fújni. A fűnyíróval a kisgyerekek sokszor utánozzák a szüleiket fűnyírás közben, miközben buborékokkal terítik be a kertet. A fiús játékoknál az ezüstérmet a Laser X játékfegyver nyerte el, a bronzérmet pedig a Boom City Racers autói kapták.

Játékok, amikért érdemes letenni a digitális eszközöket

A legnépszerűbb játékokat kereső szavazás célja az volt, hogy segítsenek olyan izgalmas termékeket találni a szülőknek, amelyekért szívesen teszik le a gyerekek a digitális eszközöket. Bár sok anyukának és apukának sajnos egyre nagyobb fejfájást okoz kicsik telefonoktól, tabletektől és tévéképernyőktől való elszakítása, a nyár jellemzően kevesebb képernyőhasználattal jár.

„A nyár alapvetően nem a klasszikus szobai játékokról, hanem a kültéri kikapcsolódásról szól: főleg a csúszdák, a labdák, a hinták, és természetesen a buborékfújók kapják a főszerepet. Ez alól kivételt képez a Gyereknap és a bizonyítványosztás időszaka, hisz ilyenkor rengeteg szülő nem tudja, hogy mivel is jutalmazza meg gyermekét vagy unokáját” – mondta Lippai Nikolett, TM Toys marketing referense.

TOPLISTÁK

Legnépszerűbb lányos játékok 2021
1. helyezett: Cry Babies Gold edition
2. helyezett: I love VIP Pets
3. helyezett: Kindi Kids

Legnépszerűbb fiús játékok 2021
1. helyezett: FruBlu buborékfújó fűnyíró
2. helyezett: Laser X játékfegyver
3. helyezett: Boom City Racers

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.