Friss hírek

Hírek, elemzések

Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra

Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra

Eseményfigyelő 452

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, a jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell.

Ismertette, hogy alapvetően két lehetőség - az önkormányzati és a versenyszféra - között választhatnak a pályázók, az önkormányzati területhez tartozhatnak az önkormányzatokon kívül az önkormányzati intézmények, az egyházi jogiszemélyiségű foglalkoztatók, a versenyszférában a turizmus, a vendéglátás és az agrár terület várja a diákokat nyári munkára.

Kiemelte, az eddigi tapasztalat az, hogy a nyári diákmunka programban a többség inkább az önkormányzati világ felé nyitott, ahol 4 és 6 órás foglalkoztatás lehet, míg a versenyszektorban napi 8 óra a foglalkoztatási időkeret.

Bodó Sándor hangsúlyozta, a diákok foglalkoztatásánál is be kell tartani a szabályokat, példaként említette, hogy a munkaszerződésben nevesíteni kell az időtartamot, a fizetést, a munkakört, túlmunka nem állapítható meg, a munkaközi szüneteknek hosszabbaknak kell lenniük, és nem végezhetnek nehéz munkát.

A műsorban elhangzott, 2021-ben a szaktárca 3 milliárd forint keretösszeget biztosít a nyári diákmunka programra, amely mintegy 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá.

A nyári diákmunka programban 2013 óta 20 milliárd forint értékben támogatta a kormány 210 ezer középiskolás, egyetemista a foglalkoztatását.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta