Friss hírek

Hírek, elemzések

110 ezer gyereket várnak az Erzsébet-táborokba a nyáron

110 ezer gyereket várnak az Erzsébet-táborokba a nyáron

Eseményfigyelő 508

Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.

Novák Katalin az operatív törzs vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány előtti évekhez hasonlóan, az idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés az Erzsébet-táborok iránt. Annak érdekében, hogy egyetlen gyereket se kelljen visszautasítani, félmilliárd forint többletforrást biztosítanak ezekre a táborokra - tette hozzá.

Idén a napközis táborok mellett ottalvósakat is lehet szervezni, így a nyári szünet tíz hetében 110 ezer gyerek töltheti a szünidő egy részét Erzsébet-táborokban, a hétvégéken pedig családi táborokat szerveznek - ismertette. Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a járványidőszak alatt felújították az Erzsébet-táborokat. A zánkait téliesítették is, Fonyódligetre pedig augusztus 1-jétől jurtatábort szerveznek.

Hozzátette: a táborokra a mindenkori járványügyi szabályok irányadók, és garantálják, hogy csak olyan felnőttek vehetnek részt a táborokban, akiknek van védettségi igazolványuk. Kitért arra: az erdélyi Erzsébet-táborba az idén nem utaztatnak magyarországi gyerekeket, oda erdélyi magyar gyerekeket várnak.

A miniszter elmondta, a grémium azt javasolta, hogy a köznevelési intézmények augusztus utolsó hetében is szervezhessenek táborokat. Úgy látják, indokolt az eredeti rendelkezés felülvizsgálata - tette hozzá.

Novák Katalin azt mondta, hogy a nagyfokú átoltottság teszi lehetővé az élet újraindulását. Biztonságra és szabadságra van szükségük az embereknek, ezt segíti a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - fogalmazott. Jelezte, ma Magyarországon több vakcina van, mint amennyire szükség van, ez jelenti a garanciát az élet újraindítására.

(Forrás: mfor.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.