Friss hírek

Hírek, elemzések

Így lehet bankolni a kijárási korlátozások alatt

Így lehet bankolni a kijárási korlátozások alatt

Eseményfigyelő 1028

Továbbra is minden bankban folyik a munka a március 28-tól elrendelet kijárási korlátozások ideje alatt és minden bank elérhető, de amit csak lehet, érdemes elektronikus csatornákon bonyolítani.

A legtöbb bankszámla ma már elérhető elektronikus úton, az elmúlt években jelentősen növekedett az ilyen számlák aránya. Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője azt mondta, manapság a magyar bankok összesen több mint 10 millió - céges és magánszemélyekhez köthető - számlát vezetnek, ezekből 10-ből 8 pedig elérhető az interneten vagy szoftveres megoldáson keresztül. Az elektronikusan elérhető számlák részesedése a teljes állományhoz képest 80 százalék feletti. Az arány 2015 végén még alig több mint 73 százalékos volt, 2010 végén pedig valamivel 60 százalék felett járt.

Bankkártya, fiókok, internet

Nem kell aggódniuk azoknak, akiknek folyamatban van a hiteligénylésük és még nem történt meg a folyósítás. Ezeket a folyamatokat is kezelik a bankok. Fontos az is, hogy a március közepén életbe lépett egyik adósvédelmi intézkedés, a fizetési moratórium, szinte minden hiteles automatikusan megkapja. Akinek viszont a jövedelmi helyzete megengedi, és úgy dönt, továbbra is fizetné a hitelét, az elektronikus úton tehet nyilatkozatot erről a legtöbb banknál.

A mindennapi bankolásnak ma már a része a vásárlás és fizetés is, érdemes bankkártyával fizetni, amit csak lehet a készpénzhasználat helyett. A banktermináloknál is változás lesz, eddig 5 ezer forint feletti vásárlásoknál kellett megadni a kódot, ám napokon belül változhat a helyzet, mert a járvány megfékezését célzó intézkedések egyikének köszönhetően 15 ezer forintra emelkedik az érintéses fizetések korlátja.

Érdemes tehát valamennyi elektronikus csatornát használni a bankoláshoz. Új banki szolgáltatás esetén pedig érdemes szintén az interneten keresztül tájékozódni a bankok kínálatáról.

"Vannak bankfiókok, melyek nyitvatartása a szokásosnál rövidebb, illetve pár fiók már bezárásra is került. Ezek miatt is érdemes elektronikus csatornákat igénybe venni. A nyitva tartó fiókoknál viszont fokozott higiéniai előírások vannak, tehát ezekben is biztonságban vannak az ügyfelek." - tette hozzá a money.hu szakértője.

Forrás: realista.hu

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.