Friss hírek

Hírek, elemzések

Végre elkészült - Így néz ki a Millenáris új parkja felülről

Végre elkészült - Így néz ki a Millenáris új parkja felülről

Eseményfigyelő 1252

Évek óta vártuk, hogy elkészüljön a Millenáris Park bővítése, melynek részeként a Margit körút - Fény utca - Kis Rókus utca által határolt terület egy parkká alakult át. A bevásárlóközpont melletti vertikális zöldfal miatt már korábban is egyre látványosabb volt a projekt, ezúttal azonban egy drónvideó segítségével nézhetjük meg a szinte teljesen elkészült parkot.

A Millenáris Parkot 2001-ben adták át az egykori Ganz gyár helyén, a Mammut melletti rész felújításáról azonban csak az utóbbi években született döntés. Az üresen álló romos épületek és a volt Gazdasági minisztérium bontásáról 2013-ban döntöttek és két évre rá el is kezdődött az építkezés. Ennek eredményeként a Fény utca érintett szakaszának gépjárműforgalmát a Kis Rókus utca felé a föld alatt vezették el, így a Marczibányi tértől a Margit körútig egy egységes park jöhetett létre. Az építkezés az eredeti tervekhez képest csúszott ugyan, de mostanra lényegében elkészült a park, amit most a Szeretlek Magyarország.hu videóján is megnézhetünk.

(Forrás: portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.