Friss hírek

Hírek, elemzések

Az önkormányzatok dönthetnek az Airbnbről

Az önkormányzatok dönthetnek az Airbnbről

Eseményfigyelő 719

Az önkormányzatok hatáskörébe sorolja az Airbnb, vagyis a rövid távú lakáskiadás szabályozásának jogát a kormány – értesült az Origó.hu szerda este. Erről a kormányülésen döntöttek, aminek értelmében a jövőben az önkormányzatok tilthatják és szabályozhatják azt, hogy a területükön lehet-e Airbnb-lakást kiadni.

A szabályokról törvényjavaslat készül, ami rövidesen az Országgyűlés elé kerül – közölte a portál.

A nap során tartott sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is arról beszélt a tervezett szabályozása kapcsán, miszerint az első helyen támogatott verzióként az került a kormányülés napirendjére, hogy az önkormányzatok kapják meg a szabályozás jogát.

Korábbi sajtóhírek szerint a gazdaságvédelmi operatív törzs keddi ülésén azt a javaslatot fogadta el és terjesztette a kormány elé, amely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a rövid távú lakáskiadást. A Portfólió.hu információi szerint az a korábban iparági körökben már ismertté vált verzió a legvalószínűbb, miszerint 120 vendégéjszakában korlátozzák éves szinten az Airbnb-turizmust, míg a nyári időszakon kívül harmincnapos korlátot vezetnek be.

Információink szerint utóbbit negyven napban is meghatározhatja a jogszabály, illetve arról is születhet korlátozás, hogy a jövőben csak azok a lakáskiadók hirdethetnek az Airbnb-turisztikai lehetőséget kínáló oldalakon, akik eleget tettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba történő kötelező regisztrációnak.

(Forrás: magyarnemzet.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.