Friss hírek

Hírek, elemzések

A századeleji kávéházak hangulatát is megidézi a kecskeméti tárlat

A századeleji kávéházak hangulatát is megidézi a kecskeméti tárlat

Eseményfigyelő 550

Új tárlat nyílt csütörtökön Kecskeméten, a Tudomány és Művészetek Házában. A „Herman Lipót Művészasztalai – Hommage á Lechner Ödön és Szinyei Merse Pál” című vándorkiállítást a közönség a hatvani Hatvany Lajos Múzeum jóvoltából tekintheti meg. A tárlat kurátora, Millisits Máté művészettörténész, a múzeum munkatársa.

A Herman Lipót (1884-1972) kiállítás egyszerre tiszteleg a neves Munkácsy-díjas festőművész előtt, másfelől a Herman Lipót által rendszeresen látogatott kávéházak világát megeleveníti.

A megnyitón elsőként dr. Kriston Vízi József, a szervező a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kulturális Örökség Szakosztályának elnöke köszöntötte a vendégeket. A kiállítást megnyitotta: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Osztályának vezetője.

Beszédében Herman Lipót munkásságának, személyiségének bemutatása mellett kitért kecskeméti kötődésére is. 1899-től rendszeresen rögzítette az eseményeket, így kortörténettel is szolgál a Kecskeméti Művésztelep századeleji megalapításához. Korábban a városba érkezett, naplójában lejegyezte kalandjait, megírta a nehézségeket a művésztelep kapcsán.

Ifj. Gyergyádesz László örömmel számolt be arról, hogy 2022-ben terveznek a Cifrapalotában is egy Herman Lipót kiállítást bemutatni, halálának 50. évfordulója tiszteletére.

A tárlaton a dokumentumok mellett az egykor Budapesten működött Japán Kávéház 1920-as, 1930-as években használt eredeti tárgyai segítenek megidézni a régi fővárosi kávéházak világát. A kiállításhoz egy kamarakiállítás is kapcsolódik, „Évszázadok Bibliái” címmel, mely válogatás magán- és egyházi gyűjtemények Szentírásaiból.

(Forrás: baon.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.