Friss hírek

Hírek, elemzések

A Pécsváradi Várban nyílt kiállítása a Hetirajz csoportnak

A Pécsváradi Várban nyílt kiállítása a Hetirajz csoportnak

Eseményfigyelő 600

Megnyílt a Hetirajz csoport első kiállítása a Pécsváradi Várban, a tárlat augusztus 25-ig látogatható.

A Hetirajz csoport 2018-ban alakult meg az egyik közösségi oldalon azzal a céllal, hogy a hazai képzőművészek, profi és műkedvelő grafikusok, festőművészek, illusztrátorok hétről hétre szabadon rajzolhassanak. A csoport most már több, mint kétezer tagot számlál, az ország minden részéből csatlakoztak hozzá vállalkozó kedvűek. Pécsi alkotó ugyanúgy megtalálható köztük, mint budapesti, szegedi vagy nyíregyházi. Most úgy érezték, eljött az ideje, hogy a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak, ezért megnyitották első kiállításukat a Pécsváradi Várban.

Különféle témájú, stílusú grafikák kerültek a tárlatba

Sokan voltak kíváncsiak a tárlatra, a Szent István terem meg is telt az eseményen. A jó hangulatot Czeglédi Nagy Zsófi, Ladányi Péter és Károlyi László triója biztosította, majd Zádori János, Pécsvárad polgármestere mondott köszöntőt. Nemes Zoltán grafikus, a Hetirajz csoport alapítója beszédében pedig kiemelte, eleinte álmodni sem mertek volna arról, hogy ez a kezdeményezés azzá növi ki magát, amivé végül is alakult. A mostani kiállítási anyagot az eddig beérkezett több ezer grafika közül úgy válogatták ki, hogy megmutathassák mennyire különböző témákban és stílusban alkotnak a tagok. A megnyitó igazi összművészeti esemény volt, hiszen a magyar írókat és költőket tömörítő Író Cimborák nevű csoport néhány grafikát verssel, novellával illusztrált.

(Forrás: bama.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.