2026. január 18., vasárnap - Piroska

Események

Egy különös szerelmi négyszög törékeny emberi viszonyokkal és sorsokkal, középpontban egy álomvilágban élő kis cseléddel, akinek a mesebeli ideái mégis valósággá válnak. Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának ősbemutatója 1924-ben…
A naptári nyárnak vége ugyan, de remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a Nap melegítő sugarait, a szeptemberi, októberi időszak pedig ideális arra, hogy felkészítsük kertünket, növényeinket az előttünk álló hideg télre.…
2023. szeptember 19-én hivatalosan is megnyílt a LEDVANCE igazi kuriózumként létrejött, első közép-kelet-európai bemutatóterme, egy egyedülálló, inspiráló, okos stúdiólakás.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már vizsgálódik a holland Booking.com szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, ám a hazai szállásadóknak még jó időbe telik helyrehozni az esetlegesen okozott károkat. A hazai hotelek…
Az iskolakezdés minden család pénztárcáját megterheli, és ebben nagy része van nem csak a tanszereknek, de az iskolán kívüli plusz könyveknek, fejlesztő füzeteknek is. Van azonban néhány trükk, amivel akár…
Kétszer 50-es toplistán mutatta be a Marketing&Média kommunikációs szaklap a legsikeresebb magyarországi kommunikációs szakembereket. A nyolcadik alkalommal elkészült marketinges rangsor élén ismét Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója…
Rendhagyóan telt az „5 tengelyen-biztos kézzel!" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny idei elődöntője, ugyanis a kamionos ügyességi feladatok helyett szimulátoron kellett bizonyítaniuk rátermettségüket a gépkocsivezetőknek. A versenyzőknek egy tesztsor megoldása után…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője