2026. február 4., szerda - Ráhel

Esemény

A koronavírus hatására újra kezd középpontba kerülni a már száz éve létező UVC/germicid lámpás fertőtlenítési technológia. Tesztek bizonyítják, hogy 99,9 százalékos csírátlanítási hatást elérő UVC fény jelentősen tudja csökkenteni a…
Újfajta műfajjal, hangszínházi előadásokkal várják a színházkedvelőket Óbudán. A jeleneteket sajátos módon, díszlet, jelmez és koreográfia nélkül adják elő a színészek. Az első előadás szeptember 27-én lesz látható – írja…
Öt nagyszínházi bemutatóra készül a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínház, stúdiószínházi előadásként pedig három művet állítanak színpadra – közölte hétfői, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.
50 éves kor fölött a fittségünk nem csak megőrizhető, egyenesen fejleszthető is. Aki ebben az életkorban vágna bele a testedzésbe, annak számos lehetősége van a nordic walkingtól a calleneticsen át…
130 éve, 1890. szeptember 9-én született az az amerikai üzletember, Harland David Sanders, akinek az arca világszerte ismert, a neve azonban már sokkal kevésbé.
A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.
Ismét hatalmas elismerés érte a magyar gasztronómiát, ezúttal nem a borainkat, nem is fine dinig éttermeinket, hanem az egyik legkedveltebb ételt készítő szektorból, a pizzériák közül emeltek ki egy magyar…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

More details
Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője