2026. február 4., szerda - Ráhel

Esemény

Az ingyenes kiállítás a budai Várhoz kötődő érdekes embereket és különleges élettörténeteket mutat be.
Nemrég elkészült Magyarország mesterséges intelligencia stratégiája, amelynek egyik célja hazánk felkészítése arra, hogy néhány éven belül az MI már a mindennapok részévé válhat.
A Magyar Tudományos Akadémia csütörtökön bemutatta az első fosszilis dinoszaurusztojást, amit Magyarországon találtak.
Virág Zsolt projektvezető az 1,9 millió euróból megvalósuló munkálatokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a több mint 300 éve lerombolt erődítmény történeti és építészeti hitelességen alapuló részleges rekonstrukciója zajlik éppen, a…
Okospad, okoskönyvespolc, okosbuszmegálló: egy hazai startup jövőbe mutató fejlesztései, melyekkel a nagyközönség is megismerkedhetett a GreenTech Zalaegerszeg Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás és Konferencián.
A világ legkisebb Rubik-kockáját mutatták be szerdán Tokióban a magyar fejlesztésű logikai játék Japánban való debütálásának 40. évfordulóját ünnepelve.
Rengeteg helyen kötelező arcmaszkot viselni, ami viszont nem túl kellemes dolog, sokan nehezen veszik rá magukat, vagy egyáltalán nem is hajlandóak eltakarni arcukat és orrukat. Számukra jelenthet megoldást egy új…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

More details
Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője