2026. március 22., vasárnap - Beáta

Promóció

A koronavírus-járvány kezdete óta alapkellékké váltak a maszkok, az arcot és az orrot eltakaró viselet pedig az elmúlt hónapokban divatcikké nőtte ki magát. Tavasszal sok olyan cég is maszkokat kezdett…
Az Anyák az Anyákért Alapítvány és a babamamatudakozo.hu közösen adományt gyűjt az újszülött gyermekkel magára hagyott édesanyákért. Céljuk, hogy a lehető legtöbb olyan egyedülálló édesanyának azonnali segítséget nyújtsanak, akiket szülés…
Mivel az igazi fenyő lényegesen fenntarthatóbb, mint a műfenyő, ezért ha lehet, inkább azt válasszuk. Persze ezzel együtt jár a kosz is, melyet a fa jelent a lakásban, ám ezen…
A Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében az ünnepek alatt is folytatódik az a program, melyet a magányos idősek megsegítésére hívtak életre tavasszal, a pandémia kezdetekor.
Nálunk nem újdonság, hogy a betegeknek húslevest, erőlevest vagy épp csontlevest készítünk. Mondhatni hagyomány ez, de vajon csak az. Van valami tudományos alapja?
Ma egy átlagos háztartási napelemes rendszer 8 kilowattos. Ezt körülbelül 2,5-3,5 millió forintos beruházással lehet megvalósítani, amely hozzávetőlegesen 8 év alatt térül meg.
Zenés adventi kalendáriummal készült az ünnepekre a Kecskeméti Katona József Színház - közölte a teátrum az MTI-vel.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője