2026. február 4., szerda - Ráhel

Esemény

A várva várt nyár végre megérkezett, és vele a kánikula is. A meleg elleni védekezés hatékonysága azonban nagyban múlik a nyílászárók minőségétől, és az árnyékolás fajtájától. A hatékony árnyékolástechnikával ellátott nyílászárók ugyanis akár 5-6 fokkal csökkenthetik az otthonunk hőmérsékletét, és a téli fűtésszámlán is jelentősen spórolhatunk velük.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet hazánkban szerencsére feloldásra került, de a munkavégzés és a közösségi érintkezések terén továbbra is érvényben maradnak intézkedések.

Tavaly írtunk a Kiscelli Ragyogj! elnevezésű divattörténeti kiállításáról, amit eredetileg áprilisig terveztek tartani a múzeumban.

A budapesti fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ütemezetten nyitja a fürdőket. Az elmúlt hétvége óta már teljeskörűen üzemel a Paskál, Palatinus, Pesterzsébeti és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő.

Újra hazai terepen a Britain’s Got Talent 2013-as évadának győztese, az Attraction. A világhírű táncosok hét év után újra láthatóak lesznek magyar színpadokon, ráadásul júliusban és augusztusban nyári táboraik keretében betekintést engednek előadásaik kulisszatitkaiba is.

A Brunszvik-kastély parkjában bemutatták az új szökőkutat is, amely az Ybl Miklós által az 1870-es években tervezett Várkert Kioszk sokáig elhanyagolt kertjében állt.

A Sarm es-Sejk-ben épülő új múzeum részleges megnyitójára néhány héten belül sor kerül.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

More details
Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője