2026. március 21., szombat - Benedek

Esemény

A válogatás az M1-es metró (Kisföldalatti) vonalának állomásain, illetve hamarosan a múzeum Facebook oldalán is megtekinthető.

Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával.

Újraindította a Beyond Budapest a városi sétáit. A séták célja, hogy a város történeti és fizikai szövetének mélyére hatolva felfedjék fővárosunk rejtett titkait, legendáit, és kreatív eszközökkel mutassák be a sétálóknak a beszédes részleteket: a mesélő utcácskákat, házfalakat, kapualjakat, vagy akár ablaküvegeket.

A királynék vára egyike annak a több mint 500 magyarországi nevezetességnek, amelyet idén felfedezhetnek a gyerekek Kajlával.

Fontolgatja kínai közösségi média alkalmazások betiltását az Egyesült Államok, többek között a TikTok is áldozatul eshet – mondta el Mike Pompeo külügyminiszter a Fox News-nak.

Évről évre egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány a vendéglátásban világszerte, amit a koronavírus-járvány csak felerősít Magyarországon is. Miközben a magyar gasztronómia folyamatosan fejlődik, jó felszolgálót nehéz, jó szakácsot még nehezebb találni napjainkban.

Az idei szezontól az Arena4 nevű új sportcsatornán lesznek láthatóak a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) mérkőzései.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője