2025. június 16., hétfő - Jusztin

Események

A következő napokban várható tartós hőség miatt szombattól hőségriasztást adott ki Müller Cecília országos tisztifőorvos.
Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. A közel 1300 szülő véleménye alapján kialakult rangsor élén buborékfújó fűnyíró és egy síró babafigura áll. Ugyanakkor mellettük töretlen az…
Tizenhat produkcióval készül a Debreceni Csokonai Színház a 2021/22-es évadra, amelyből öt (Magyar Elektra, Az öreg hölgy látogatása, Toldi, Edmond, Finálé) már a pandémia idején elkészült, egynek (Óz, a csodák…
Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila.
2021-ben 18. alkalommal rendezi meg a Budapest Design Weeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).
A Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában 2022 elején megnyíló attrakció az első teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds lesz, a jogtulajdonos Merlin Entertainments és a turisztikai fejlesztést megvalósító Dorottya Experience Kft.…
A Magyar Turisztikai Ügynökség az ismert dj-vel, Lotfi Begivel közösen videoklipet készített George Ezra Budapest című dalát feldolgozva, amely a Labdarúgó Európa-bajnokság apropóján mutatja be a fővárost.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. október 14.

Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. október 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője