2026. február 5., csütörtök - Ágota

Események

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit a Szabadság Szigete.
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
Egyre nagyobb teret hódít az édesburgonya. Szinte minden olyan étel elkészíthető belőle, mint a hagyományos burgonyából. Például a ropogós hasábot is, de ehhez tudni kell egy trükköt.
Július 22-én nyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista életmű-kiállítása Vácon, a Pannónia Házban. 4 teremben összesen 150 művet állítottak ki a Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója és Csukás…
Augusztus 8-án élettel töltik meg Mosonmagyaróvár egyik legrégebbi emblematikus területét, a főhercegi malom udvarát.
A Lakitelek Népfőiskolán rendezik meg az első országos malombajnokságot szeptember 11-én és 12-én; a nevezéseket augusztus közepéig várják.
Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője