2021. szeptember 26., vasárnap - Jusztina

Promóció

Átlépte a határt a Munch, a magyar ételmentő alkalmazás

179

A díjnyertes magyar ételmentő applikáció egyéves lett, amit zártkörű sajtóbeszélgetéssel és egy margitszigeti piknikkel ünnepelt meg. A magyar társadalmi startup, amibe mind az öt Cápa befektetett, és már több mint 80 ezren letöltötték, nagy bejelentést is tett – a Munch külföldön is elindult.

A sajtórendezvényen, ahol lehetőség nyílt az alapítókkal és a csapat tagjaival is kötetlenül beszélgetni, többek között az elmúlt év eredményeiről és a nemzetközi terjeszkedésről is szó volt – számolt be az eseményről társlapunk, a Vendéglátásmagazin.hu

"A kezdetek óta az a cél vezérel minket, hogy az ételmentést minél több ember számára elérhetővé tegyük, így idővel egyetlen jó minőségű étel se kerül majd kukába. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy átlépjünk a határainkon, és elsőként Romániában is elindítsuk a Munchot – jelentette be Wettstein Albert, a Munch társalapítója. – Továbbra is várjuk a felelős vendéglátóhelyek, élelmiszergyártók és üzletek jelentkezését, határon innen és túl, hiszen csupán széles körű összefogás segítségével tudunk gátat szabni az ételpazarlásnak." Az első munchok, azaz ételcsomagok Kolozsváron már elérhetők, míg Marosvásárhelyen július legvégétől lehet majd ételt menteni.

Az innovatív és fenntartható ötletek vállalkozássá formálását segítő Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Munch nemcsak egy app, hanem egy világnézettől független ételmentő közösség, amelynek már több mint 80 ezren a részesei.

A Munch közösségépítő szerepe ezen az eseményen is megmutatkozott, hiszen a találkozó második felében a "muncholók" is részt vettek. "Nekem a kalandozás, a szabadság és a cool érzés kapcsolódik a muncholáshoz. Olyan, mint egy felnőtt meglepetés-játék – alig várom, hogy kihozzam az üzletből és végignézzem a dobozt, hogy mi van benne" – mondta az eseményen az egyik visszatérő vásárló.

11 város, 250 vendéglátóhely, 80 ezer felhasználó

A Munchot 2020-ban négy fiatal hozta létre, akik a modern technológia eszközét felhasználva harcolnak az ételpazarlás ellen. A Munch egy platform, amelyen keresztül éttermek, pékségek, boltok és szállodák kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket. Ezzel a megoldással mindenki könnyedén tehet az ételpazarlás ellen, miközben jókat eszik – jó áron.

A kezdeményezéshez a cég megalakulása óta 11 városban már több mint 250 vendéglátóhely csatlakozott, és több mint 80 ezren töltötték le az alkalmazást, ezzel a legnépszerűbb étel&ital applikációk között szerepel Magyarországon.

A Munch elnyerte az "Év Fenntartható Vállalkozása díjat", a Highlights of Hungary különdíját, valamint a SozialMarie nemzetközi versenyen is díjazott lett.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

FOGÓcskázzunk a KNIPEX fogókkal!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Kávéházak Éjszakája – 2021. szeptember 25-26. | 2021. október 9-10.

Kávéházak Éjszakája – 2021. szeptember 25-26. | 2021. október 9-10.

More details
„Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás, 2021. szeptember 25. - október 14.

„Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás, 2021. szeptember 25. - október 14.

More details
S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállítás, 2021. szeptember 24 - 26.

S/ALON BUDAPEST Lakástrend Kiállítás, 2021. szeptember 24 - 26.

More details
Zsebünkben a kassza

Zsebünkben a kassza

More details
A járvány a World Press Photo egyik fő témája

A járvány a World Press Photo egyik fő témája

More details
Új részletet közöltek a Nobel-díj átadásáról

Új részletet közöltek a Nobel-díj átadásáról

More details
A budapesti rendőrök idén ünnepelik fennállásunk 140. évfordulóját

A budapesti rendőrök idén ünnepelik fennállásunk 140. évfordulóját

More details
Nőnek vagy esnek az árak?

Nőnek vagy esnek az árak?

More details