2025. július 7., hétfő - Appolónia
Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.
A bringás vándortáborok sikerén felbuzdulva idén először háromnapos kerékpáros osztálykirándulásokat is meghirdetett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek ne csak buszozzanak az iskolák által szervezett túrák nagy részében, hanem aktívan töltsék el az időt, méghozzá a természetben.
A magyar nők nézőpontjából mutatja be az esküvői szokások, hagyományok, viseletek térbeli és időbeli változását a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Magyar Menyasszony címmel decemberben nyíló kiállítása, amelynek napokban indult honlapjára az MNM a közönség esküvői fotóit, történeteit is várja.
BalatonFondo kerékpáros maraton: lezárt utakon, a magyar Giro d’Italia Nagy Rajtjának 1 éves évfordulójára
„A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi, fontosabb a másiknál. Pedig minden ember egyformán értékes és nagyszerű, úgy, ahogy van.” /Nick Vujicic/
Már jövőre hangsúlyosabbá válhat az iskolákban a biztonságos közlekedés oktatása. A tervek szerint már akár a 2023/2024-es tantervnek is hangsúlyosabb eleme lehet - írja az alapjarat.hu.
Az uniós tendencia miatt, hallhattuk a jó hírt a legfrissebb híradásban.
|
A konferencia, amely nemcsak követi a változásokat…
A Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb és legnívósabb kulturális…
Ha érdekel, hogy merre tart a világ…