Friss hírek

Esemény

Újra katonai logisztikai bemutatónapot szerveztek

Újra katonai logisztikai bemutatónapot szerveztek

Eseményfigyelő 717

Pályaorientációs katonai logisztikai bemutatónapot tartott a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnoksággal együttműködve május 10-én Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai objektumában.

Az előző évben a nagy sikerre való tekintettel a szervezők két alkalommal is, először tavasszal, majd ősszel is tartottak katonai logisztikai bemutatónapot. A több száz fős érdeklődés azóta sem csökkent, így idén tavasszal újra megrendezték az eseményt.

Már korábban is volt hasonló rendezvényre példa. Az elmúlt évben például mindösszesen közel félezer érdeklődő nyerhetett betekintést a katonai logisztika folyamataiba. Az érdeklődés azóta sem csökkent, így idén tavasszal újra megrendezésre került a pályaorientációs katonai logisztikai napunk”

– mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A rendezvény elsődleges célja az idén 175 éves Magyar Honvédség (MH) logisztikai alakulatainak és képességeinek a bemutatása volt a logisztikai tanulmányokat folytató középiskolás diákok részére. Az esemény részeként az érdeklődők betekintést nyerhettek a katonák mindennapi életébe, munkakörébe, valamint a logisztika ezen területébe.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok számára is minél szélesebb körben megismertessük a logisztika világát. Ennek részeként pedig a katonai logisztikát is célunk, hogy közelebb hozzuk az érdeklődőkhöz”

– hangsúlyozta a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A rendezvény megnyitóján a szervezet elnöke mellett beszédet mondott még Solymosi Ferenc ezredes, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka és Kiss Zoltán alezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) parancsnoka is. Meghívott vendégként pedig részt vett Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere és Szász József, Budapest XVI. kerületének alpolgármestere is.

A megnyitót követően egy kutyás bemutatónak lehettek részesei a fiatalok, majd körbejárhatták a különböző kiállító állomásokat. A kiállítók között megtalálható volt az MH Egyészségügyi Központ – MH ARB EÜ Központ bemutatópontja is, ahol többek között egy műtőkonténert, és annak berendezését is megtekinthették. Az érdeklődők az MH ARB ruházati és személyi felszerelés bemutatópontjánál felfedezhették például egy katonai rendész, valamint egy általános lövész katona ruházatát is. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzópontján kipróbálhattak lézerlövészetet, de megismerhettek különböző fegyvereket is. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. katonatérképészeti bemutatóval készült, melynek keretein belül számos térképpel, és a területhez kapcsolódó eszközzel is találkozhattak. Az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred vegyivédelmi bemutatója szintén számos, és érdekes műszert sorakoztatott fel az alkalomra. Az MH ARB Repüléstechnikai bemutatóponton egyebek mellett sérülésjavító konténerrel, valamint egy laborkocsival is találkozhattak. Ezenkívül az MH ARB gépjárműtechnikai bemutatópontja is sok járművet sorakoztatott fel. A kiállítások mellett ráadásul katonai alakulatokat bemutató prezentációs előadások részesei is lehettek a résztvevők.

| Forrás: Magyar Logisztikai Egyesület

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta