2025. december 3., szerda - Ferenc

Esemény

Ebben a bizonytalan időben nem is lehet aktuálisabb ez az e-mail, hiszen biztosra veszem, hogy mindannyian szeretnénk a lehetőségeinkhez képest a legjobban felkészülni az előttünk álló időszakra.Biztos vagyok benne, hogy az önismeretünk mélyítésével és a készségeink fejlesztésével nemcsak felkészülhetünk az előttünk álló kihívásokra, hanem olyan határokat is át tudunk lépni, amikre ma még nem tartjuk képesnek magunkat.

A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során. Az alapítvány ezenfelül minél több vállaltnak kíván segítséget nyújtani ESG céljaik elérésében.

Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontja az INTERSPORTTAL kötött szerződésének köszönhetően egy újabb mágnesbérlővel gazdagodik 2023 őszén, ahol már most olyan márkák színesítik a bérlői mixet, mint például a Douglas, Mohito, dm, Triumph, Yves Rocher.

18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat márciustól egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a „Füles” fantázianévre hallgat.

Nemcsak a társadalmon belül nyílik egyre inkább a vagyoni olló, immár a szuper­gazdagokon belül is látható, hogy a leggazdagabbak 20 százalékának a pénze sokkal gyorsabban gyarapszik, mint a „sima” magyar dollármilliomosoké – hívja fel a figyelmet a megdöbbentő tényre a Blochamps Capital.

Palócföld legszebb és legismertebb úticéljai sajátos húsvéti programokkal készülnek a négynapos hosszúhétvégére. Április 7-10 között a Budapesttől 1 órányira található Hollókő, Mátraverebély-Szentkút és Ipolytarnóc húsvéti fesztivállal, lelkigyakorlattal és tojáskeresési kihívással ünnepel.

Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda ismerteti a részleteket.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője