2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
A Clint Eastwood, Telly Savalas és Donald Sutherland főszereplésével 1970-ben készült filmklasszikus július 2-től rövid időre visszatér a nagyvászonra, digitálisan felújított kópiáról vetítik a Corvin Mozi legnagyobb termében.
A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával a BKV múzeumai is megnyitnak, július 1-től várják a közösségi közlekedés története iránt érdeklődőket a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban is – áll a BKV Zrt. közleményében.
Az Országos Széchényi Könyvtár elérhetővé tette a 2018/2019-es monumentális kiállításának 3D-s online változatát.
Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.
Régóta ismert trükkel igyekszik arra késztetni a vendégeit a McDonald's, hogy többet költsenek, mint amennyit terveztek: a titok nyitja nem valami csűrt-csavart kupon, vagy leárazás, hanem mindössze kettő szelet sajt.
A Zengőn álló új kilátóból tiszta időben akár a Badacsonyt, a Drávát kísérő ártéri erdőket és a horvátországi Papuk-hegységet is láthatjuk.
Több mint 3 hónap zárvatartás után péntektől újra látogatható az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye a budapesti Ráth György-villában.
|
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…