2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Hírek, elemzések

Középkori kincsek kerültek elő a budai Várban

977

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol a szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben

több száz éves emlékekre leltek a szakemberek.

A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült. Ugyanitt értékes tárgyi leletek is előkerültek a földből: a többi között egy 15-16. századra tehető díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amelyen Mária látható a gyermek Jézussal – írja csütörtöki közleményében a Várkapitányság.

A régészek találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget,

valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

Mint írják, a mai Táncsics u. 9. szám alatti telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt, és leginkább Táncsics Mihály író 1848-as kiszabadításáról ismert, hiszen az utcafronti József-kaszárnya épülete a forradalom idején börtönként szolgált. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége. A 2018-as régészeti feltárás során az épület udvarán előkerült Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel. A feltárás eredményeit és az erődrendszert az Első bástya című kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók.

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak a szakemberek az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt már 10 centiméter mélységben megtalálható.

A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során találtak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett. Az út a jelenlegi Szarvas tér felől indulva – részben a föld alatt – egészen az Oroszlános udvarba futott. Az alagút-rámpa egészen a Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, majd 1896-ban a palota bővítésekor szüntették meg, de a most megtalált részlet tanúsága szerint és a szakemberek legnagyobb meglepetésére nem teljes egészében.

A közleményben beszámolnak arról, hogy a most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a legendás Szent István-termet, amely

2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható.

A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításán, azaz a Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság fontos feladatának tartja, hogy a megtalált leleteket, épületmaradványokat bemutassa és megóvja – írják a közleményben.

(Forrás: feol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője