2025. július 29., kedd - Márta

Esemény

Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából. Budapesttől a 31-es számú főúton, a Tápiószecső utáni lehajtón keresztül jutunk el a községbe. A Szent András gyógyvizes strand, kemping és ifjúsági tábor a község észak-keleti részén, a Hajta patak mellet található.

Május 13-a nem csupán egy átlagos nap a naptárban – legalábbis nem azok számára, akik rajonganak a mártogatós kencékért és a finom ízekért. Ez ugyanis a hummusz nemzetközi világnapja, amelyet a hummusz szerelmesei az egész világon ünnepelnek. Tehát ha te is szereted a csicseriborsókrémet, és nem tudsz betelni a krémes ízekkel, akkor ez a nap kifejezetten neked szól!

Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg Budapest egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontja, és három napon keresztül izgalmas aktivitásokkal várja a veterán sneaker rajongókat és a kultúra iránt érdeklődőket.

Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely június 22-től látható – jelentette be Fogas Ottó igazgató.

Bekerülhet-e a hétköznapi életünkbe a robotika? Idén is kitárta kapuit a HVG Állásbörze, ahol több mint száz munkaadóval személyesen és hibrid formában is találkozhattak azok az álláskeresők, akik ellátogattak április 17-19-e között a Papp László Budapest Sportarénába. Mindenki kedvence, a Bastion Group robotkutyája is jelen volt az eseményen, ahol hatalmas volt az érdeklődés a robotika iránt.

A midi ruhák olyan ruhadarabok, melyek tökéletes ötvözetét képezik az eleganciának és a kényelemnek. Nem csupán divatosak, hanem praktikusak is, különösen a tavaszi időszakban. Most pedig megmutatjuk, miért érdemes választanod őket, és ajánlunk öt lenyűgöző stílusirányzatot is a tavaszi szezonra.

Kitűnő borok, csodás tóparti hangulat, pezsdítő zene. A Lupán életre kelő boros eseményen, 20 pincészet közel 100 féle tétele vár a látogatókra. Kóstolhatunk borkülönlegességeket és az örök kedvenceink. Az eseményen felvonul a hazai borász szakma krémje, de kisebb, kézműves családi pincészetekkel is találkozhatunk. A rendezvényre váltott belépővel a borkedvelő közönség bármely pincészetnél kedve szerint kóstolhat.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője