Friss hírek

Hírek, elemzések

Gyulay Zsolt: A Hungaroring történetének legnagyobb fejlesztése zajlik

Gyulay Zsolt: A Hungaroring történetének legnagyobb fejlesztése zajlik

Eseményfigyelő 648

Kiadónk 11. alkalommal készítette el a magyar turizmus meghatározó szereplőit bemutató top 50-es kiadványát. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hetedszer szerepel a top50 között.

 2024 volt a harmadik év zsinórban, amikor telt házzal rendezték meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. Négy nap alatt több mint 300 ezer ember kísérte figyelemmel a száguldó cirkusz eseményeit. 

„A tavalyi szezonban a felújítási munkálatok miatt az egyetlen nagy nemzetközi eseményünk az F1-es futam volt, amely minden szempontból sikeresnek bizonyult. A szerződés azon kitételének is megfeleltünk, hogy a televíziós közvetítésekben nem látszott: a területen a pálya történetének legnagyobb építkezése zajlik” – beszélt az év legnagyobb kihívásáról Gyulay Zsolt. Így lesz idén is, hiszen a létesítmény 2026-ra teljesen megújul. 

Az első ütemben korszerűsítették a közműhálózatot, felépült az új főbejárat és irodaépület. A Formula–1 színvonalának megfelelő fogadótérben kapott helyet a Műveleti Operatív Központ és egy kávézó is. A második ütem első szakasza a 2024-es Magyar Nagydíj előtt fejeződött be, az augusztusi megmérettetésre szerkezetkész volt a két alagút a pálya alatt, kiszélesedett a paddock területe, valamint elkészült az új, jóval nagyobb rendezvénytér. 

A teljes cikk: Gyulay Zsolt: A Hungaroring történetének legnagyobb fejlesztése zajlik

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.