2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Nagy meglepetést hozott a Mit eszik az ország? - Nagy grillfelmérése. Közel 1500 internetező véleménye alapján készült kutatás megmutatta, hogy itthon legszívesebben sajtot teszünk a grillrácsra, de a húsok mellett a legjobb 5 közé került még gomba és cukkini is.

A világhírű zenekar kamaraformációi Csopaktól Szentbékkálláig több helyen megállnak a hétvégén, hogy rövid koncerttekkel szórakoztassák a nyaralókat.

Korsós Judit Lola 10 éves kora óta van reflektorfényben, így a közönség könnyedén azt hihette, hogy a színpadra, kamerák elé született.

A Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület 2021-ben egy nagyszabású programsorozatot hozott létre Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, mely több lépcsőben támogatja a látássérültek munkaerőpiacra történő be- illetve visszalépését.

Ötödik alkalommal küzdenek meg a magyarországi webáruházak Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2021-es Az Év Webshopja címre.

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit a Szabadság Szigete.

2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője