Friss hírek

Hírek, elemzések

Kivizsgálják a panaszokat a kecskeméti repülőnap szervezői

Kivizsgálják a panaszokat a kecskeméti repülőnap szervezői

Eseményfigyelő 675

Többen arra panaszkodtak, hogy a nagy forgalom miatt nem jutottak be az eseményre.

Két nap alatt nagyjából 120 ezer ember látogatott ki a kecskeméti Repülőnapra és Haditechnikai Kiállításra, amelyet nyolc év után rendeztek meg újra az elmúlt hétvégén. Bár a rendőrség már az esemény előtt két nappal arra figyelmeztetett, hogy torlódásokra kell számítaniuk azoknak, akik autóval indulnak a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, és a szombati napon is jelentést adtak a forgalmi helyzetről, több látogató mégis azt jelezte, hogy nem jutott be a rendezvény helyszínére.

Többen azok közül, akik így jártak és inkább visszafordultak, szerették volna jelezni, hogy visszaváltanák a megvásárolt, de be nem váltott jegyüket, ám nem tudták felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel.

A repülőnap honlapján hétfő este aztán megjelent egy közlemény, amelyben az írták, hogy várják az érintettek jelentkezését.

Kérik, hogy aki a fent említett probléma miatt nem tudta megtekinteni a bemutatókat, azt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen 2021. szeptember 2-án 24:00 óráig jelezze.

A szervezők megvizsgálják a bejelentéseket és indokolt esetben a belépőjegyek árát visszatérítik.

| Forrás: hvg.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben