2026. március 20., péntek - Klaudia

Esemény

Augusztus 6-án, pénteken újranyit a Dohány Zsinagóga Komplexum – tájékoztatta szerkesztőségünket Róna Iván, az üzemeltető MAZSIHISZ turisztikai igazgatója.

Nagy érdeklődés mellett zajlott ebben az évben az Év Fagylaltja verseny, ahol külön mérettették meg magukat a cukrászdák és az alapanyaggyártók is. Az utóbbi kategóriában főleg nemzetközi cégek képviseltetik magukat, idén mégis hazai győztest köszönthettünk.

A díjnyertes magyar ételmentő applikáció egyéves lett, amit zártkörű sajtóbeszélgetéssel és egy margitszigeti piknikkel ünnepelt meg. A magyar társadalmi startup, amibe mind az öt Cápa befektetett, és már több mint 80 ezren letöltötték, nagy bejelentést is tett – a Munch külföldön is elindult.

A kavicsos, erdei terepen történő kerékpározás az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert külföldön, egy-egy ilyen esemény több száz fős tömegeket mozgat meg - tájékoztatta lapunkat a program főszervezője, a Vidéki Értékturizmus Kft.

A 120 éves magyar filmről nyílt kiállítás szerdán Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A rengeteg sütős-főzős műsornak köszönhetően egyre többet kapnak kedvet ahhoz, hogy kipróbálják magukat a tűzhely előtt. A konyhában igazán járatosak azonban azt is tudják, hogy egy-egy hozzávalót milyen sokoldalúan fel lehet használni.

A most megjelenő „Így nyertek ők” című album egyszerre szól jelenről, azaz olyan sportolókról, akiknek szurkolhatunk a mostani olimpián, és múltról is, hiszen korunk sporthőseit egykori, legendás olimpikonjainkkal állítja párba.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője