2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Esemény

Meghirdette 2022-es Dóm téri évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Ezzel egy időben elkezdődött a jegy- és bérletértékesítés is. A repertoárba a közkedvelt musical műfaján túl tánc- és különleges koprodukcióban létrejövő operabemutató is került.

Új attrakcióval gazdagodott a Premier Outlet, az érdeklődők jövő tavaszig egy közel 50 méter magas óriáskerékről csodálhatják meg a környékbeli tájat.

Október végén sajtóközleményt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mely szerint gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán. A vizsgálat célja a közlemény szerint, hogy feltárhassa a faanyagok drasztikus, országszerte érzékelhető áremelkedésének illetve készlethiányának okait – közölte a hivatal az MTI-vel. De hol tart most az épületfa ára? Van-e hiány, és ha igen, mekkora?

Az TriGranit a Kiváló Üzleti Márka kategóriában elnyerte a MagyarBrands díját. A vállalat a közép-európai régióban ingatlanfejlesztéssel és beruházásokkal foglalkozik, története egészen 1995-ig nyúlik vissza.

Meghalt Mihályfalvi Mihály, a legismertebb magyar szinkronrendezők egyike. Sajtóértesülések szerint a szakember hosszú betegeskedést követően húnyt el.

Soha nem látott mértékben drágultak idén az építőanyagok, azonban azoknak is létezik megoldás, akik kifutnának a költségvetésükből: felkészült szakemberek segíthetnek kiválasztani, mi lenne ár és minőség szempontjából is ideális az otthonunk felújításához.

El kellett halasztani az idén esedékes népszámlálást. A döntés hátterében a koronavírus-járvány áll. A Központi Statisztikai Hivatal 2022-ben, online formában fogja bepótolni a felmérést.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője