2025. július 9., szerda - Lukrécia
A Hankook dolgozói mindig segítő szándékkal állnak a nemes ügyek mellé. Legújabb összefogásuk eredményeképpen mindössze néhány napon belül egy autónyi adományt gyűjtöttek össze a Felelős Állattartásért Dunaújváros Alapítvány (FÁDA) mentvényei számára.
Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot alá is írhatnak, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.
A Művészeti LEGmustra: Munkácsy Mihálytól Hantai Simonig című tárlat nagy részét a közönség eddig még soha nem, vagy csupán egy-egy rövid ideig láthatta.
Az augusztus 20. utáni napokban, illetve a szeptemberi tanévkezdéssel a Balatonon véget ér a nyári szezon, ám ezután is érdemes felkeresni a „magyar tengert”. A Balaton ősszel egy másik, szintén csodás arcát mutatja.
A Szakkör című megyei kiállítás, népzenei fellépők, könyvbemutató, színházi est, gyermekprogramok, verselés és számos minőségi produkció színesítette a PanyolaFeszt idei eseményeit.
Már tizenöt éve, hogy megnyitotta kapuit a Tura szélén található vállalkozás. A változó gazdasági körülmények ellenére stabil és növekvő. Olyannyira, hogy a napokban fejeződött be az új üzemi területen a géptesztelés, és már zajlik is a trapézlemez-gyártás a kisüzemben!
Augusztus 27-től a MÁV és a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi buszos szolgáltatók mindegyik járatukon elfogadják a szeptemberi dolgozói és tanulóbérleteket. Így az első öszi hónapra vett szelvények öt nappal tovább használhatók.
|
Ha érdekel, hogy merre tart a világ…
A nyári divat egyik legnagyobb erőssége az…
Ha különleges élményt keresel a hétvégére, ahol…