Friss hírek

Promóció

Lesz elegendő hal karácsonyra

Lesz elegendő hal karácsonyra

Eseményfigyelő 732

A lehalászási időszak végén már látható, az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés, ugyanakkor a haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket.

A jó hírről az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) hívta fel a figyelmet az Advent Óbudán rendezvényen.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, az éves 6,5 kg fejenkénti átlagfogyasztás 40-45%-a realizálódik ebben az időszakban.

A „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány célja a korábbi, 5,4 kg/fő éves átlagos fogyasztás 20%-kal való növelése volt, a halból készült ételek általánossá tétele és a fogyasztói edukáció.

A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken és roadshow-kon. A „Kapj rá!” kampány fő üzenete, hogy egész évben érdemes halat fogyasztani magas ásványi anyag- és vitamintartalma miatt.

A Kapj rá! kampány keretében az Advent Óbuda Fő téri vásáron is folytatják az edukációt. November 26. és december 24. között hétköznap színes programokkal, kerékpörgető kvízzel, gyerekfoglalkoztatóval, ismeretterjesztő anyagokkal és fotókiállítással várják a látogatókat. Hétvégén pedig változatos, édesvízi halak elkészítési módjaival, halas különlegességekkel és egyedülálló ízvilágú halakkal ismertetik meg az ünnepre hangolódókat.

A receptekért és érdekességekért érdemes a kapjra.hu oldalt is felkeresni, ahol megtalálható Rácz Jenő séf halgasztronómiai videóblog sorozata, halbolt- és halétterem-kereső, halas tematikájú játékok és egy nagy halhatározó érhető el applikáció formájában is.

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője kiemelte, az édesvízi halakat már most érdemes beszerezni, hiszen a halhús az otthoni fagyasztást is jól viseli.

Az idei haltermés várhatóan elmarad a korábbi évektől mennyiségben, ugyanakkor biztonsággal lesz elegendő hazai ponty, harcsa, afrikai harcsa, busa is karácsonyra.

A karácsony előtti hetekben – a korábbi évekhez hasonlóan – a termelők országszerte mintegy 80-90 helyen kinyitják kapuikat, így a fogyasztóknak lehetőségük lesz közvetlenül haltermelőktől is vásárolni. Az interaktív térkép a www.magyarhal.hu weboldalon keresztül érhető el.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.