2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Az őszi szezon kedvelt gyümölcse a szilva, ami azonban nem csak süteménybe, vagy pálinkának jó. Nyersen vagy aszalva fogyasztva számos kedvező hatása érvényesül, így a fogyókúrába is bátran beépíthető.
A koronavírus-járvány miatt 2020-ban és idén is elmaradt a Balaton Sound zenei fesztivál, amelyet 2007 óta minden évben Zamárdiban rendeztek.
Kormányzati fejlesztésként világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten, a Hungexpo területén – közölte a kiállításszervező cég hétfőn az MTI-vel. Két év alatt, határidőre és költségkereten belül végezték el a munkát.
Már Magyarországon is látható Goztola Kristina és Halmi Péter A nyaklánc (Le Collier) című alkotása, mely a tavalyi évben több díjat is elnyert Indiában, Svédországban és Los Angelesben.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezését elhalasztja.
Hétfőtől lehet regisztrálni a legnagyobb belföldi hulladékgyűjtő eseményre, a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióra - mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Soha nem döntöttek még annyian a házi készítésű élelmiszerek mellett, mint a pandémia óta. Napjainkban már nem csak a természet közelében élők kiváltsága, hogy friss, organikus, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket fogyasszanak.
|
Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a…
Idén elindult a NAV új szolgáltatása. Bevallástervezetet…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Idén is érdemes várni a májust a…