2025. december 4., csütörtök - Barbara, Borbála

Esemény

Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődött meg a június 29. és július 2. között zajló, több mint 130 zenei produkciót kínáló Fishing on Orfű (FOO) fesztivál a mecseki üdülőtelepülés kempingjében. A rendezvényre már minden jegy elkelt - közölték a szervezők az MTI-vel.

Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és "hamisítatlan fesztiválhangulat" várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetjük meg Budapesten – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége.

A Balaton a második otthona a zenekarnak. Ide tértek haza rengeteg koncert után, itt beszélgettek hajnalig a verandán, itt tervezték a jövőt, és itt írtak meg rengeteg dalt.

Egyedüli magyar vörösborként nyert aranyat a Decanter World Wine Awards-on, amely a világ legnagyobb és legelismertebb borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018 lett az egyetlen aranyérmes vörösbor a Magyarországról nevezett vörös tételek közül.

Régi sikerfilmekkel, finom ételekkel és zamatos borokkal várják nyár esténként vendégeiket. A vetítés előtt a ház 16 féle ételkínálatából 3 vagy 4 fogást választhatnak a vendégek, borsorral vagy anélkül. A filmkezdéshez Gundel snackválogatást kínálnak. Akik nem szeretnének vacsorázni, a filmvetítés előtt - 20.30-ig - kérhetnek külön snackválogatást is.

Zenével, irodalommal, színházzal és különleges borkóstoló programokkal várják a látogatókat a hetedik Kerekdomb Fesztiválon szeptember 16-tól 18-ig Tállyán.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel az Allee-ban

More details
VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

VR farkasként robbant be a nemzetközi színtérre egy magyar előadó

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője