Friss hírek

Esemény

Hazánk kukoricalabirintusa még 3 hétig várja a kalandvágyókat

Hazánk kukoricalabirintusa még 3 hétig várja a kalandvágyókat

Eseményfigyelő 22-07-30 675

Augusztus 20-ig várja a kalandkedvelőket a kiszombori kukoricalabirintus. A helyes útvonal 2 és fél kilométeres, aki ezt megtalálja, kényelmes sétával körülbelül egy óra alatt a végére érhet.

Immár 14. alkalommal várja a kalandkedvelőket a kiszombori határban a kukoricalabirintus. A szervezők ugyan féltek attól, hogy a rendkívüli aszály miatt teljesen kiszárad a növény, és emiatt nem sikerül megrendezni a népszerű programot, de végül – ha a szokásosnál alacsonyabbra is nőttek a szárak –, használható az útvesztő – írja a Délmagyar.

Így alakították ki a kukoricalabirintust

A lap az előkészületekről megtudta: akárcsak az előző hat évben, úgy most is négy ember vett részt a munkában. A négy és fél hektáros kukoricaföldön kialakítandó labirintus alaprajzát számítógéppel tervezték meg, majd az összesen négy és fél kilométeres útvonalat kézi erővel alakították ki. A munka mintegy 200 órát vett igénybe. A helyes útvonal 2 és fél kilométeres, aki ezt megtalálja, kényelmes sétával körülbelül egy óra alatt a végére érhet.

Az első útvesztőt egyébként 2004-ben, Ferencszállás határában alakították ki, akkor még kukutyini kukorica-útvesztőnek hívták. Később azonban jobban megközelíthető helyre, Kiszombor mellé költözött a rendezvény, azóta is ott található minden évben.

Az egyesület mindig igyekszik más-más ötlettel előrukkolni a labirintus mintáját illetően. Volt már az útvesztő boszorkány, bölény, csodaszarvas és turulmadár alakú is – ez persze csak a légi fotókon látható. Most Kisszombor 775. évfordulóját köszöntik, és ennek apropóján a falu nevezetes műemlék épületei jelennek meg benne.

A kiszombori kukorica-útvesztő idén július 16-án nyitott, és öt héten keresztül fogadja vendégeit, azaz augusztus 20-án zár be. Hétköznapokon 16 és 20 óra között, hétvégén pedig éjfélig látogatható.

| Forrás: colore.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026