2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Mennyiben függnek össze a korábbi és most felbukkanó városközpont jellegű koncepciók az élet és munkakörnyezettel szemben támasztott igényekkel? A sorozat első cikkében elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a változó igényekre milyen…
Mennyiben függnek össze a korábbi és most felbukkanó városközpont jellegű koncepciók az élet és munkakörnyezettel szemben támasztott igényekkel? Ki hat kire? Az új generáció a fejlesztőkre, vagy a fejlesztők az…
Idén Magyarország a díszvendég a Genfi-tó partján a Montreux Noël karácsonyi vásárban, ami a bázeli vásár után a legnagyobb svájci ünnepi vásár, közel félmillió látogatót vonz évente. A magyar Külgazdasági…
Szakmai nyílt napot szervezett a Blachere Illumination 2016. március 22-én az Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkban (1044 Budapest, Ezred u. 2. B2/10.). A vendégek szakmai előadásokon vehettek részt, ahol…
Elhalasztás mellett döntöttek a július 1-re tervezett 35. Lidl Balaton-átúszás szervezői - jelentette be a főszervező Budapest Sportiroda (BSI). A szervezőbizottság a döntést az OMSZ siófoki obszervatóriumának előrejelzése alapján a…
A CSOK kapcsán több település ingyen telket kínál, amit nagy érdeklődés kísér. Ennek kapcsán a kormány részéről Lázár János jelezte, hogy tárgyalásokat folytatnak 23 város vezetőjével további ingyenes telekfelhasználásról. Számos…
Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár közleményéből újabb információk is derültek ki a CSOK módosításáról: a kormány szándéka, hogy a belvárosokban és az agglomerációban illetve külterületeken is több lakás épüljön a CSOK…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője