2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Az eladók az elmúlt negyedévben is a reálisnál magasabb árakon hirdették meg lakásaikat, így nőtt a választék a VII., VIII. és XI. kerületek ingatlanpiacán. Ez viszont azzal jár, hogy a…
A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán 2016. május 25-én a nemzetközi zsűri ezüst fokozatú díjjal (WORLD Silver Winner) ismerte el a XIII. kerület beruházását. A hazai ingatlanszakma és a…
Egy kecskeméti hangárban összeraktak egy kétüléses sport- és oktató repülőgépet, amely már most világszám, és nagyon úgy fest, pár éven belül letarolhatja saját világpiacát. Öt éve még papíron sem létezett…
Az élelmiszerpazarlás és az erdőtűz megelőzés fontosságáról is szól a Csodák Palotájában nyílt időszaki kiállítás. A nyolc szakmai partner, köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), közreműködésével megvalósított tárlat a körülöttünk…
Mindössze fél évvel az első szerződés aláírása után a Pódium Irodaház területeinek már közel 60%-a talált új bérlőre. A 2015-ben elvégzett teljes felújítást követően a belvárosi színháznegyedben található irodaház gyorsan…
A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok négy ingatlant vettek, hármat Budapesten, egyet Debrecenben, az ingatlanokért együttesen 25,2 milliárd forintot fizettek - jelentette be Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt.…
2016 második negyedéve során egy irodaépület került átadásra 5.700 m2-rel növelve a Belvárosban elérhető területeket. Mindeközben egy épület (3.490 m2) kikerült a vizsgált állományból, mivel eladását követően funkcióváltás várható a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője