2024. május 16., csütörtök - Botond, Mózes
A tavalyi siker után 2016-ban ismét meghirdtésre került az "EstOn the top" fotópályázat. A május 18-án megnyitott kiállításon a fotópályázatra beérkezett legjobb, egyedi látásmóddal készített fotókompozíciókat június 5-ig tekintheti meg a közönség Budapesten, a Bank Center aulájában. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy idén mintegy félezer képpel neveztek az érdeklődők.
Kétéves előkészítés után az MBI elindítja a pénzügyi szektor első nemzetközi franchise-rendszerét Magyarországon, – úgy mint a Cseh Köztársaságban, Romániában és Lengyelországban – ahol a többi országhoz hasonlóan 33 fiók megnyitását tervezi. A vállalat franchise-partnereket keres, akik saját vállalkozáshoz igénybe vennék egy erős vállalat innovatív koncepcióját.
Az Ybl Egyesület immár hatodik alkalommal rendezi meg a Szoborünnep című rendezvényt. A megnyitót követően a következő napokon a Clark Ádám téren, a Képzőművészeti Egyetemnél, a Fugában, Verőcén, végül pedig az Epreskertben várják az érdeklődőket a séták vezetői.
Élmény? Természetesen! A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28-tól június 5-ig változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. Ezen a héten az ország 10 nemzeti parkja nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, ahol színes programokkal várják a kedves vendégeket.
Idén immáron huszonhetedik alkalommal kerül megrendezésre legnagyobb hagyományőrző rendezvényünk 2016. május 21-22-én, 10.00-17.30. Ezen a hétvégén a római kor legkedveltebb ünnepe, a Floralia, vagyis tavaszünnep elevenedik meg az Aquincumi Múzeumban az Aquincum Baráti Kör szervezésében.
Az Ezer Lámpás Éjszakája idén 6. alkalommal rendezik meg 2016. május 29-én az ország 11 városában, valamint június 11-én Kisvárdán. Az egész napos rendezvény a gyerekekről és a családokról szól. Mindegyik helyszínen jótékonysági koncertekkel, sztárfellépőkkel várjuk az érdeklődőket.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az év második felében Budapesten tartja majd a gazdasági növekedés és a beruházások lehetőségeit feltáró konferenciáját - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. A konferencia célja az EU-13 (Kelet-Közép-Európa, Baltikum, Málta és Ciprus) növekedési potenciáljának fellendítése.
|
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…