2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

fogaskerekuAz esemény 2001-től 2013-ig minden évben a kerület egyik legnagyobb sportmegmozdulásaként volt számon tartva. A sorozatban 13-szor lebonyolított futóverseny és családi sportnap fénykorában majd 2000 résztvevőt tudhatott magáénak. Célja, hogy a rajthoz állók a fogaskerekű villamossal egyidejűleg rajtolva előbb érjék el a Széchényi-hegy, Gyermekvasút végállomást, mint a villamos.

spa2017. október 14-én kerül megrendezésre a Magyar Fürdőkultúra Napja. Az országos esemény célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése, a hagyományok fenntartása, a fiatal generációk ismereteinek bővítése, ugyanakkor a senior generáció figyelemének felkeltése is a hazai gyógyfürdők és az igénybe vehető gyógykúrák iránt.

parisiudvar2A budapesti Párisi Udvar Hotel – a párizsi Hôtel du Louvre után Európában másodikként, az USA területén kívül pedig harmadikként – csatlakozik a Hyatt „The Unbound Collection by Hyatt” brandjéhez. A Párizs Property Kft. franchise megállapodást kötött a Hyatt Hotels-szel, a Budapest belvárosában található Párisi Udvar Hotelre vonatkozóan.

osz1Töltse szállodánkban az október 23-i hosszú hétvégét. A Szépia Bio & Art Hotel**** a Főváros nyugati kapujában helyezkedik el a gyönyörű  Zsámbéki-Medence központjában Zsámbékon. Számunkra az Ön kényelme, nyugodt kikapcsolódása a legfontosabb, személyzetünk azon fáradozik, hogy kifogástalan udvariassággal szolgálja ki Vendégeinket.

bor315 borrégió, közel 150 féle bor, sok-sok koncert, vásártér, élő kívánságműsor és az elmaradhatatlan jó hangulat - ez jellemzi az idei Borhíd Fesztivál és Borünnepet, amelyet október 6-8-ig rendeznek meg Esztergomban. A háromnapos ingyenes fesztiválra az ország több pontjáról érkeznek kiállítók, és persze lehet majd kóstolni borokat.

lazar martonVendégfogadás kemencében sült lángossal, felnőtteknek pálinkával, gyermekeknek üdítővel. Újborok kóstolója vendégborászokkal, szombaton a Szöllősi Pincészet és a Juhász Testvérek Pincészete, vasárnap a Polgár Pincészet és a Koch Borászat kóstoltatják legfrissebb boraikat a lovasbemutató kezdetéig.

digitaliaMár nem tagadhatjuk a tényt: a 4. ipari forradalom itt van a nyakunkon, „a robotok elveszik a munkánkat”. De valóban elveszik? Egyáltalán, mennyit érzékelünk a változásokból Magyarországon? Ezekről a kérdésekről szól a Digitália 2017 – Smart Communication konferencia 2017. október 17-én. 

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője