Gyerekkorában még a nyári táborok helyett is vonatozott, az Utasellátó szeletet pedig már akkor is inkább eltette, mintsem megette volna. És Kondor Balázs vasút iránti rajongása az elmúlt huszonöt évben egyre csak nőtt. A családi fészerek és a nyaraló teljes kapacitását is felemésztő gyűjteménye aztán tavaly végre a helyére került.Kondor Balázs a szolnoki állomáson olyan vasúti almáriumot hozott létre, amelytől eláll a lélegzetünk. Döbbenet. Ez látszik a járókelők arcán, ha megpillantják a szolnoki vasútállomás üzletsorának helyén kialakított vasúti almáriumot. Magunk is elcsodálkoztunk, amikor a nyolcvanas-kilencvenes éveket idéző utasellátóban üldögéltünk egy valamikori büfékocsi barnás csíkozású eredeti ülésein, az üvegfal másik oldalán. A kiállítás négy tökéletesen berendezett kirakat.
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
Az első egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli távírda, a második forgalmi iroda az ötvenes-hatvanasokból, a harmadik valóságos kis ékszerdoboz: személypénztár a harmincas-negyvenes évekből, az utolsó pedig az utasellátó, amelynél a járókelők időnként értetlenül és szomorúan veszik tudomásul az ajtóra kifüggesztett „Zárva” felirat üzenetét. Merthogy minden adott ahhoz, hogy nyitva legyen. Ahogy a többi helyiség is azonnal használatba vehető lenne, annyira a helyén van bennük minden.
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
A büfé polcain a Márka üdítős poharak éppúgy, mint a távírdában a csehszlovák gyártású távírógép, amely még 2009-ben is kikopogta magából a vágányzári rendeleteket, s amelyet egy gombnyomással üzembe léptethet a látogató is.
– A vasút veszélyes üzem. Itt létfontosságú az információk biztonságos átadása, ezért csak nagy sokára álltunk át az internetalapú belső levelezésre. A távírógép zárt rendszerén küldött üzenetek viszont olyan biztonságosak voltak, hogy aláírás nélkül is parancsnak minősültek – magyarázza Kondor Balázs, aki természetesen, követve a dédapáig felmenő családi hagyományokat, maga is vasutas lett.
Miközben a gép a lyukszalagról nagy zakatolással tolmácsolja indigós papírra az annak idején még általa fogalmazott vágányzári rendeletet, Kondor a MÁV által gyártatott szabványbútorok közt magyarázza, hogyan volt összehangolva a géppel a kocsik gurításának sebessége és a váltóállítás az 1962-ben átadott, Közép-Európa egyik legfejlettebb rendező pályaudvarának számító szolnokin.
– Annak idején 2400 kocsit gurítottak itt a korabeli szovjet automatikával naponta – mondja, miközben lekapcsoljuk a zakatoló távírógépet. A helyiségből kifelé tartva megakad a szemünk az alpakkatálcára készített kotyogóson és a körülötte sorakozó üvegpoharakon.
– A kávésarok mindig kötelező kellék volt a vasúti távírdában – jegyzi meg vezetőnk, majd áttessékel a minden ízében autentikus forgalmi irodába.
Ahogy belépünk, szempillantás alatt megértjük, miért figyelték furán fiuk gyűjtőszenvedélyét Kondor Balázs szülei. A helyiség közepén hatszáz kilós öntöttvas monstrum áll, amely a tavalyi megnyitóig a családi szuterénben foglalta a helyet. 2009-ben sikerült megkaparintania az ifjú vasutasnak, aki kezdő forgalmistaként annak idején még ezen közlekedtette az első vonatait Ják-Balogunyom állomáson. Hogy Kondort nem csak a személyes emlékek kötik egy-egy vasúti szuvenírhez, azt az is bizonyítja, hogy az ötvenes-hatvanas évek vasutas-egyenruháitól a teherkocsik oldalára biggyesztett bárcákon és a hozzájuk tartozó hatalmas pecséteken túl számtalan holmit be tud még mutatni itt, amelyet ő már nem használt. A petróleummal működő jelzőlámpákat viszont még pályája első felében is alkalmazták. A falon munkaversenyt hirdető tábla függ, rajta meglepő évszám: 1990.
– Ekkor fejeződött be a munkaverseny a vasútnál – meséli Kondor, aki nevetve emlékezik, mennyit kínlódott a politikai tisztekkel zalaegerszegi állomásfőnök nagyapja.
A vasútnál nem volt ritka a 24 órás szolgálat, így étkezősarokról is gondoskodni kellett. Az asztal, a szegényes étkészlet a szép zöld üvegpoharakkal, a szék mellett az öreg táskával a nagyapa emlékét idézi, az ő irodájáról készült fotó alapján rendezték be.
A forgalmista asztalán megcsörren az 1935-ből származó telefon (bárki betelefonálhat az üvegen túlról, ennyiben a kiállítás interaktív), mellette napló, rajta tintairón.
– A vasútnál száz éve ugyanilyen naplóban vezetik az érkező és induló vonatokat – mondja Kondor Balázs, majd a forgalomirányító monstrum működését, az irányító és a váltókezelő összmunkáját részletezve leszögezi: első a biztonság...
