2026. április 12., vasárnap - Gyula

Archívum

Zwack múzeumlátogatás Unicum kóstolással

2472

zwackA közel 150 éves vállalat és alapító családja elképesztő történetei elevenednek meg egy rövidfilm formájában a Zwack gyár vetítőtermében, a látványos bevezető után pedig testközelből is találkozhat a legendás ital történelmével az Unicum kiállításon, mely a családi ereklyéktől a cég korszakalkotó plakátkampányáig széleskörű betekintést enged ebbe a kevéssé ismert világba.

“Dr. Zwack! Das ist ein Unicum!” – jelentette ki II. József amint megkóstolta a királyi orvosa által készített főzetet és megalkotta a legendás elnevezést. Magyarország legismertebb és egyben legrejtelmesebb likőrje a Zwack család évszázados titkait őrzi. Az ital receptjének megőrzéséhez több hőstörténet is kötődik, többek közt az az eset, amikor a Zwack gyár 1948-as államosításakor a család hamis receptúrát adott át a kommunista államnak, így megőrizve az Unicum függetlenségét.

zwack muzeum

A pontos előállítási mód és recept máig sem ismert, azt azonban tudjuk, hogy több mint 40 féle gyógynövény alkotja összetevőit, melyeket finomszeszben áztatnak, majd lepárolnak használat előtt.

A közel 150 éves vállalat és alapító családja elképesztő történetei elevenednek meg egy rövidfilm formájában a Zwack gyár vetítőtermében, a túra első állomásaként. A látványos bevezető után, testközelből is találkozhat a legendás ital történelmével az Unicum kiállításon, mely a családi ereklyéktől a cég korszakalkotó plakátkampányáig széleskörű betekintést enged ebbe a kevéssé ismert világba.

A túra fénypontjaként egy szakértő kíséretében tekinthet a színfalak mögé, a gyár pincéjében, ahol több mint 500 fahordó őrzi a Zwackok büszkeségét.

Ismerkedjen meg az Unicum legtisztább formájával és kóstolja meg a különböző típusokat egyenesen a hordókból. Összesen 6 Unicum verzió kerül bemutatásra, többek közt a „nyers Unicum”, melynek különböző stádiumait egyedül itt ízlelheti meg. Emellett találkozhat a zamatos Unicum Szilvával és a „legnemesebb” Unicummal, a százéves hordókban érlelt Unicum Riservával.

A program tartalma:

Belépő a Zwack múzeumba audio guide-dal
Film vetítés a Zwack család és a gyár történetéről
Idegenvezetés a múzeum területén
3 különböző Unicum kóstolása: Draft Unicum, Draft Unicum Szilva, Exclusive Unicum Reserva

Találkozási pont:

Zwack Múzeum és látogatóközpont (1095 Budapest, Dandár út 1.)
A választott időpont előtt 15 perccel szíveskedjenek megjelenni a múzeumban.
A programon kizárólag 18 éven felüli személyek vehetnek részt.


 
Mentsd el az eseményt Google Naptárodba, hogy mindig naprakész legyél!


Helyszín: Budapest, Dandár utca 1
Időpont: 2018. június 28. - 2019. január 7.
Információ: programturizmus.jegy.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője